Blogger, mint állatfaj, blog, mint origó – velőtrázóan őszinte beszélgetés egy véletlen folytán

Azt, hogy blogger vagy, te elfogadod. Szereted, vele élsz. De mi van a környezettel, a családdal és a barátokkal? Elfogadják, rád hagyják vagy épp ki nem állhatják? Érdekel egyáltalán bárkit a blog, az, amit csinálsz, az, amiről írsz? Miért vagy te blogger egyáltalán? – ezek a kérdések valószínűleg minden blogot indító személyben megfordulnak egyszer, kétszer, százszor és valószínű, hogy a válaszok a blogos kérdésekre az idő múltával sem változnak. Árnyaltabb lesz a válasz, jobban érted, de kétségek szerintem mindig dolgoznak a legnagyobbakban is.

Múltkoriban érdekes dologba futottam bele. Jött egy “ismeretlen feladótól” származó levelem, egész pontosan a Suz’n Világa Blog Facebook oldalának. Megnéztem, és visítva mentem Z. után a konyhába, hogy nézd már, hát nem hiszem el, ez még mindig tart. Még mindig próbálkoznak. Még mindig vannak gyógyegerek, akik több évnyi inaktivitás után kopogtatnak, és aki még mindig ilyen trükkel jön. Mondjuk jobb, mint a “mit vállalsz százezerért” és hasonlók (aki erről lemaradt volna, itt kinevetheti magát).

rg4-e1383026059220De tényleg hangosan röhögtem. Mert nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy már majd’ három éve fel sem néztem társkeresőre, de még mindig van olyan szűkített keresés, amelyre az én adatlapomat dobja fel a – szerintem társkeresésre alkalmatlan – Badoo.
Hihetetlen, de tényleg, annyira, hogy cirka két hétig bunkó módon válaszra sem méltattam az illetőt. No igen, sajnos nem teljesen önkéntes volt ez a dolog, inkább 50%-ban az elfoglaltság volt a miértre a válasz, de mégsem írtam. Meg különben is! Mit írjak?
Mit írjak én erre:
Szia. Badoon találtam rad, érdekesnek tűnik az írás, szívesen megismernék egy díjnyertes bloggert.

 Végül persze írtam, mert a lelkiismeret nem hagyott nyugodni, de csak ennyit:
Szia! Amennyiben társkeresésben gondolkodsz, sajnos rossz hírem van. Párkapcsolatban élek. De köszönöm a kedves sorokat. Suz’n
Szia. Nem feltétlen a társkeresés okán beszélgetnék veled. Érdekel például, hogy mi volt a motivációd, amikor elkezdtél blogolni, mi volt a célod a bloggal?
… 
Itt már kezdtem megnyugodni, hogy nem megint egy olyan tag fáraszt, aki ezt a blogos vonalat próbálja dumálási alapnak felhasználni, hanem szimplán érdekli az illetőt ez a világ. Üsse kavics, ha alibi, úgyis hamar kiderül, amúgy meg miért ne beszélhetnénk erről. Folyt a beszélgetés jó pár órán keresztül, és az derült ki számomra, hogy Gergő tényleg nem kamuzott, mikor ezen a szálon indított. Őt tényleg az érdekelte, hogy hogy is megy ez a dolog. Ahogy a végére értünk a blogos-körmenetnek, az tisztult le előttem, hogy ez afféle személyes gyorstalpaló volt a blogról, a blogolásról és az én blogomról, illetve az én dolgaim függvényében. Teltek-múltak a percek és bevillant az ötlet: ezt közzé is lehetne tenni. Rengetegen tesznek fel efféle kérdéseket,  és én most elég részletesen ki is fejtettem a válaszokat. Félve dobtam be az ötletet Gergőnek, akik kifejezetten örült a lehetőségnek és azt kérte, menjen névvel a poszt.
Tehát, urak, hölgyek, a blogolásról következzen egy kis eszmecsere szinte változatlan formában egy laikussal, egészen pontosan Orosz Gergővel:

Bocsi, ha elsőre “nagyon direkt” lett a válaszom, csak anno társkeresőztem és rengetegen próbálkoztak a hú, blogger, azta, te milyen állat vagy? – kérdéskörrel… Aztán ez egy ideig vicces, aztán fárasztó, a végén meg antiszociális majmot csinál az emberből…

Meg tudom érteni. A blogírás azért nem szokványos tevékenység, ráadásul, ha jól emlékszem, te díjnyertes blogger vagy…
Hát, a díjnyertes túlzás, 300 bloggerből 23. lettem az NL Cafe Év Bloggerinája versenyen.

Az is nagyon szép eredmény. Az első kérdésem pedig adja magát: mi a jó blog titka? Mi tesz érdekessé egy blogot?
A jó blog titka a stílus. Szerintem. nagyon sokan azért “kattannak rám és maradnak olvasók” mert nem valami uncsi E/1-es beszámolókat adok ki magamból, hanem úgy lököm a szöveget, full őszintén… Figyelek a külsőségekre, mint design, meg hasonlók, de az én speciel “csáberőm” szerintem a stílus. Másoknál is ezt keresem és ezt díjazom. Szólhat körömlakkról, munkáról, kütyükről, kajáról, de ha nincs mögötte stílus, cseszheted.

A saját stílusod hogy jellemeznéd?
Szókimondó, velejéig őszinte, és időnként szabadszájú 🙂 Megvan benne a romantika, meg a nagypofájú városi nő is…

Mi volt a mozgatórugód, mikor elkezdtél blogolni?
Eleinte csak arról szólt, h meguntam a naplóírogatást, és a gimi végeztével sok olyan dolog várt rám, amit ki akartam “beszélni”. Érettségi, esküvő (igen, ne nevess), továbbtanulás, ilyesmi… Aztán nagyon, de nagyon lassan jutottam el ide. Eleinte nem is a világnak írtam, csak úgy magamnak. Aztán valami elkezdődött, és jöttek az olvasók… Ma már ez az életem szerves része, terápia, hobbi, és életcél (ebből szeretnék egy nap megélni).

És meg lehet élni a blogolásból? Milyen formában kell elképzelni a pénzforrást blog esetében?
Nem is konkrétan a blogolás a cél, inkább úgy mondom, az írás. Meglehetősen grafomán vagyok, és úgy érzem, ha valami életem végéig mozgatni tudna, akkor ez az. 2016 nagy terve a könyvkiadás, és minden fronton erre a pályára készülök.

blog

Saját könyvvel szeretnél jelentkezni?
Úgy bizony.

Őszintén szólva nekem is tervem egy könyv megírása, de nem találok egyszerűen olyan témát, ami nem lerágott csont és amit hitelesen meg tudnék írni. Régebben írtam novellákat, amik jók voltak, de nem éreztem rajtuk azt, hogy igazán sütnének, lenne bennük átütő erő. Te milyen témájú könyvvel szeretnél jelentkezni idén?
Nos, a könyv jórészt a blogból építkezne, átültetve egy regénybe az én sztorim, némi fikcióval és izgalmas adalékkal.

Mi az, amit leginkább szeretsz az írásban?
Magát a folyamatot egyrészt, amikor csak a betűk vannak és a gondolataim. Aztán ott van a kész “mű”, végül pedig a visszajelzések. A legnagyobbak is elismerik, hogy “megdöglenek” a kommentekért és bármiféle feedbackért – akkor pont én ne tenném, kishalként?

Mennyi időt szánsz egy bejegyzés megírására, mikor adod ki a kezedből a kész munkát? Mik a kedvenc témáid?
Ez nagyon változó. Van, hogy a buszon hazafelé jön pár elmés gondolat, és azt rögtön ki is hajítom az éterbe; meg van,hogy napokig piszmogok valamivel. De a legjellemzőbb inkább az 1-2 óra. És ebből az írás a kevesebb. Az ösztönszerű, jön és kész. Viszont a pofozkodás képekkel és linkekkel, az már más tészta.

Kedvenc téma? Hát… Szeretem a behatásokat megírni, pl.: a lökött fószert előttem utazáskor, vagy egy pozitív élményt a postán várakozva. Néha viszont a legmélyebb fájdalmamat teszem közzé, terápiaként. Ennél jobb gyógyszer nincs is szerintem.

It's just medicine :D

It’s just medicine 😀

Mi alapján döntöd el, hogy valami felkerüljön a blogodra?
Majdnem minden felkerül, kevés olyan dolog van, ahol meghúzom a határt. Ilyen mondjuk a párkapcsolatom. De erről is szó esik persze, csak általában előtte kikérem a Párom véleményét, hogy mehet-e az adott formában. Egyéb dolgokról, gyászról, betegségről, a saját balfaszságaimról simán leírok mindent.

Balfaszságok? Milyen jellegű balfaszságok?
Például, hogy hogyan estem pofára Veszprém legforgalmasabb gyalogátkelőjén, vagy hogyan ittam virágtápszert – erre mondom én, hogy balfaszabb vagyok, mint Bella Swan…

Virágtápszert ittál?
Ittam ám. Egy hónapig virágszálamnak hívott a párom, az esetnél jelenlévő barátunk pedig arra biztatta, hogy tegyen ki az ablakba, hogy tudjak fotoszintetizálni… A mai napig röhögünk rajta, mert szerencsére nem lett komoly baj belőle.

Ez tényleg nem semmi történet. Ilyennel nem találkoztam még, pedig az eddig 31 évem alatt már láttam egyet és mást. Sok ilyen sztorid van?
Hát ha én azt mind elmesélném 🙂 Ez az a létállapot, amire papusom csak annyit mondott: mit is várok tőled? Szőke vagy, nő is, meg még Hujber is… 😀

Az életed akkor tuti nem unalmas… Milyen egyébként a közönség, ami olvassa a blogodat?
Az unalmastól nagyon messze vagyok, az tény. A közönség vegyes, nagyon büszke vagyok rá, hogy nők mellett férfiak is vannak a hűséges olvasóim között és a korosztály is megoszlik szépen. Ez számomra annyit jelent, hogy le tudom kötni az embereket, tudok érdekes tartalmat szolgáltatni. Az olvasók többsége húszas-harmincas, de tényleg a tiniktől a nyugdíjasig találni követőt. Ez boldoggá tesz, komolyan.

Melyik témákat szeretik a legjobban?
Számomra is meglepő volt, mikor az egyik legkedvesebb olvasóm közölte velem, hogy imádja a Crohn-os sztorikat. Nem azért, mert véresek és horror az egész, hanem mert annyira átélhetőek. Nagyon sokan jönnek a betegségről olvasni, és a blog célja egyrészről ez is. Hogy megmutassam az életem két oldalát: a csilivili szőke hercegnőt, meg a slampos, görnyedt, infúzióval rohangáló, elesett, elveszett kislányét is. Van kiút, túl lehet élni, erről szól sokszor az egész.

Milyen ezzel a betegséggel együtt élni?
Ha nyugton van, könnyű. Ha épp aktivizálja magát, akkor meg az ember totál életképtelen tud lenni. Nem olyan ez, mint sokan hiszik, hogy vigyázol magadra és kész, akkor nem lesz baj. Számtalanszor bizonyította már, hogy a lapokat ő osztja, és akkor is be tud lobbanni, ha full boldog vagyok és úgy diétázom, mint a kisangyal…

Eddig még nem hallottam erről a betegségről, most kicsit utánaolvastam. Én ugye nem tudom, milyen betegségekkel együtt élni, nekem nincs, hál istennek… De milyen kezeléseket alkalmaznak erre a problémára?
Nagyon szerencsés vagy. Crohnnál leggyakoribb az antibiotikumok, szteroid, immunszuppresszánsok, meg a biológiai terápiák. De ezek mind orvos és esetfüggő dolgok. A műtét is gyakori kezelési mód. Sajnos én már mindegyiket “kipróbáltam”…

Nem irigyellek érte. A történeteden keresztül tudsz erőt önteni az olvasóidba? Sokan fordulnak hozzád tanácsért?
Szerencsére(?), igen. Az egyik leggyönyörűbb visszajelzés az volt, mikor az egyik ilyen Crohnos sztorira a komment a következő volt: bearanyoztad a napomat. – Nem gondoltam, hogy egy kórházi esetleírás ilyet is kiválthat, de ha mégis és nekem sikerült, nagyon örülök neki.

Tanácsot adni nehéz, ez a rohadt betegség ezerarcú és mindenkénél ezerkétszáz arcát mutogatja… De igyekszem…

Milyen témákban kérnek tőled tanácsot az emberek legtöbbször?
Nem annyira kérnek, inkább köszönik, mert a posztokat olvasva már meg is kapják a legtöbb esetben.

Viszont a betegségtől eltekintve egyre több blogger és blogindításon gondolkodó ember keres meg, hogy segítsek. Ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést – hát ki a fene vagyok én? Tudok én erről bármit egyáltalán?

Nem tartasz attól, hogy sok új blogger feltűnésével felhígul ez a dolog?
Hígul, hígul, de ahogy jönnek, sokan úgy mennek is. Nagyon sok a hullócsillag. Belevágnak, nuku kitartás, időhiány, stb és volt-nincs. Amúgy lassan úgy érzem, a molylepkék a gardróbban is blogolnak a legújabb kasmírokról…

Tartod a kapcsolatot más bloggerekkel, kérsz tőlük tanácsot olykor?
Van egy általam alapított csoport, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége. 1275 tag (2016.február 1. 12:25). Szerinted csinálok én mást azon kívül, hogy kapcsolatokat tartok fent? 🙂

Nem nagyon 🙂 De itt vezető bloggerekre gondoltam, akik ott vannak a leglátogatottabbak közt.
Persze, aki elérhető, avval igen. Folyton folyvást egymást faggatjuk, sokszor játékok keretében, máskor pedig privát.

Elégedett vagy azzal, ahová eljutott a blogod? Milyen volt a kezdet? Te magad miben fejlődtél leginkább?  És egyáltalán milyen hatással volt az életedre a blog?
A kezdet kezdetén ez tényleg csak szórakozás volt, ma már szenvedély. Rengeteget tanultam az online világról, kialakult a saját stílusom. A blogger egy külön “állatfaj”, egy életstílus, ha úgy jobban tetszik. Az átlagembernek furcsák vagyunk, ezt mi is tudjuk. De azért vesszük a jogot megsértődni, ha valaki nagyítóval kezd vizsgálgatni bennünket 🙂

Hogy kell érteni, hogy külön állatfaj?
Állandóan posztolunk: a blogon, az instán, a facebookon, és a többi platformon. Fotózzuk a kaját, a frizurát, a naplementét és a szomszéd féllábú csirkéjét is. Tényleg,mindent. Képesek vagyunk órákig vitatkozni a blogmotorokon, hogy melyik a tuti és akár hajnalban is előkapjuk a mobilt, hogy feljegyezzünk egy új vázlatot… Címszavakban. De erről igazán a családjaink tudnának mesélni…

Akkor a saját berkeitekben hasonlóak vagytok hozzánk, networkerekhez..
Igen!

Mi az emberek reakciója általában, mikor megtudják, hogy blogger vagy?
Van az “Azta…!”, az “Azta. Hű, az mi?” és a “Jó és?” (sokszor lenyelt ésazmivel). Korosztályfüggő, de a generációm, a mai 25-30-as korosztály általában érdeklődő.

Előfordul, hogy a blogon keresztül próbál valaki közel férkőzni hozzád, nem feltétlen tisztességes szándékkal?
Szerencsére ilyen még nem történt, leszámítva a társkeresős kalandokat, mikor sokan ezt a vezérfonalat próbálták rángatni, hogy beszédbe elegyedjünk. Kevés sikerrel…

Társkeresős kalandok?
Hajjajj. de mennyi. Abból külön könyvet tudnék írni 😀 “Vigyázat, gyógyegérveszély” címmel írtam róla.

A blogod maga mennyit változott az eltelt idő alatt? Miben fejlődött leginkább?
Rengeteget: designban is, és a posztok megjelenését illetően is.

És a stílus?
Némiképp az is. Fejlődni fejlődött, változni kevésbé mondhatnám. Arra vigyázok – mert látszólag nyerő (hahhaha).

Mit tartasz a blogod legnagyobb értékének?
Az őszinteséget. Azt, hogy nem szoktam kertelni, kimondom azt is, ami jó, meg azt is ami fáj.

Ezt gondolom, díjazza az olvasó. Előzetesen mekkora közönségre számítottál?
Nagyon szeretik, így van. Előzetesen nem is gondoltam közönségre, most meg triplázni, meg hússzorozni szeretném a követők számát…

És hogy mi történt ezután? Még tovább beszélgettünk és beszélünk a mai napig is, de a témák bővültek. Nagyon örülök, hogy Gergő beleegyezett ebbe a posztba, sőt, kifejezetten és pozitívan nyaggatott, hogy kerüljön már ki. Örülök, ha most Te is ezeket a sorokat olvasod, és ha van kérdés vagy éppen észrevétel, nyugodtan tedd fel a kommentek között 🙂

suzn vilaga blog

 

 

 

 

 

 
 

4 thoughts on “Blogger, mint állatfaj, blog, mint origó – velőtrázóan őszinte beszélgetés egy véletlen folytán

  1. Szia. 🙂
    A napokban megkaptam életem első blogos díját, melyet ezúton is szeretnék neked is tovább adni, hiszen az egyik kedvenc bloggerem vagy. 🙂 Nem várom el, hogy posztot készíts belőle, azonban szívesen olvasnám a válaszaidat a kérdéseimre, ha mást nem, akkor az eredeti posztom alatt, melyet alább belinkelek.
    További kellemes blogolást kívánok! 🙂

    Niki ( Emlékbuborék )
    http://emlekbuborek.pe.hu/szemelyes/dorothy-blog-award/

     

Te mit gondolsz?