Kiskorom óta rajongója vagyok a különféle tartalomgyártóknak, mai nevükön “influenszereknek” és bloggereknek. Mindig is imádtam a videókat és a bejegyzéseket, amiket feltöltöttek, de idősebb koromban rájöttem, hogy ezek az emberek közel sem olyan inspirálóak, mint azt hittem.
Így döntöttem egy szép nap amellett, hogy személyes blogot indítok, aminek nem csak a szórakoztatás lesz a célja. Sokkal inkább segítő és tanító jellegű bejegyzéseket szeretnék létrehozni, amivel a hölgy társaimat segíthetem a mindennapokban.
A blog immáron két éve fut és hatalmas sikernek örvend. A legutóbb azonban egy egészen megosztó bejegyzést posztoltam “akt fotózás budapest egyik gyönyörű stúdiójában” címmel. Ugyanis részt vettem egy csodás fotózáson Szoboszlai Krisztina fotósnál, ahol nagyon szexi, de mégis művészi fotók készültek. Voltak olyan követők, akik nagyon merésznek gondolták a dolgot, nekem azonban csak az volt az egésszel a célom, hogy merjük kihangsúlyozni a nőiességünket és ne féljünk szeretni a testünket.
Ezek a fotózások ugyanis nem a magamutogatásról szólnak, hanem a meztelen őszinteség kihangsúlyozásáról. Pontosan tudom, hogy hány lány érzi magát rosszul a saját bőrében és testében, ez pedig hihetetlenül elszomorító. Én is sokszor félénk vagyok, azonban ezt az évek alatt nagyjából sikerült levetkőznöm. Ebben szeretném a követőimet is segíteni a képek és a tapasztalatok megosztásával.
Szoboszlai Krisztire a weboldala (szoboszlaikriszti.hu) alapján találtam rá. Teljesen lenyűgöztek a referencia munkái, amik között még az Instagram profilján is lehet böngészni. Hihetetlenül szimpatikus volt az is, ahogyan a munkájáról, hivatásáról beszélt. Neki ez nem csak pár kattintásról és a kamera mögött bujkálásról szól. Neki ez a szenvedélye és a művészet kiteljesedése.
Mindenféle fotózás elérhető nála, legyen szó akár kismama, jegyes, esküvői vagy családi fotózásról, esetleg gyermek vagy portré fotózásról. Ezek akár a szabadban is történhetnek, vagy csodaszép stúdiókban, amiket Kriszti már jól ismer.
Mivel az akt fotózás budapest szabad területein elég merész húzás lenne, így én mindenképp stúdióban akartam végrehajtani a fotózást.
Egy űrlap segítségével vettem fel Krisztivel a kapcsolatot, amit a weboldalon találtam. Ezek után elkezdtük az egyeztetést. Amellett, hogy a stúdió fotózást választottam, több fotócsomag közül kellett válogatnom. Mindegyik eltérő mennyiségű képet és szerkesztést tartalmazott. Én az alap, az exkluzív és a VIP csomag közül az alap csomagot választottam. Mindegyik csomag nagyon jó ár-érték aránnyal rendelkezik, ilyen profi munkáért cserébe teljes mértékben megér minden pénzt egy fotózás Krisztinél.
A stúdiók közül is választanom kellett, azonban ebben Kriszti nem hagyott magamra, hiszen amikor felvázoltam neki a fotózással kapcsolatos elképzelésemet, egyből ajánlott is egy helyszínt, ami szerinte tökéletes lenne.
Megbeszéltük, hogyan is lenne majd érdemes a fotózásra megérkeznem. Kriszti nagyon jó sminkest és fodrászt ajánlott nekem, akik csodák csodájára fogadni is tudtak aznap. Megbeszéltük, hogy érdemes több szettet hoznom, ami lehet akár fehérnemű, köntös, férfi ing, vagy bármilyen szexi ruhadarab, amiben – vagy ami nélkül – kényelmesen érzem magam. Krisztinek azonban saját kellékei és ruhadarabjai is vannak, amik közül díjmentesen válogathat minden hozzáérkező, így azokat is felpróbálhattam az átöltözések alkalmával.
Amikor elérkezett a fotózás napja borzasztóan izgatott voltam és kicsit talán tartottam is az egésztől. Azonban ahogy Krisztihez értem, minden kételyem elillant. Borzasztóan jó és nyugodt hangulatban telt az egész fotózás és ki merem jelenteni, hogy sosem éreztem még ilyen jól magam a saját bőrömben, mint ott, Kriszti kamerája előtt.
Elképesztően hálás vagyok neki az élményért és a csodás képekért is, és remélem, hogy a követőim is ellátogatnak hozzá, akár csak egy szimpla portré fotózásra. Ne feledjétek lányok, mindannyian elképesztőek vagytok, ne féljetek megmutatni magatokat a világnak!