Úgy betáblázom magam, hogy bőgni se lesz időm!

Voltatok már olyan, de olyan szerelmesek, hogy úgy éreztétek, hogy a másik nélkül levegőt se kaptok?

Eddig is tudtam, hogy odavagyok, meg vissza. De azt, hogy konkrétan a bedilizés határait fogom súrolni az én Drágám elutazása végett, azt nem vártam.

A bevezetőmből már úgy tűnhet, hogy három évre ment el, és már nyolc hónapja nem láttam. Az igazság az, hogy péntek hajnalban váltunk el és jövő péntek este fog hazatérni.

Üzleti út, konferencia. Új-Mexikó, Santa Fe. Nem ez a kiborító, hanem az, hogy nem együtt vagyunk itt, ott vagy bárhol.

Mocskos módon elhatároztam, hogy én majd úgy betáblázom magam, hogy azt se fogom tudni, milyen nap van, és főleg nem lesz időm bőgni, meg azon rimánkodni, hogy én ugyan mikor a búbánatban fogok Amérikába eljutni; de nem így lett.

Hamar el fog menni, dolgozol, olvasol, blogolsz, meccset nézel, barátnőzöl, és már itthon is leszek. – mondá a szerelmem, majd eltűnt a bécsi reptér forgatagában.

thumb

Ott is potyogtak a könnyek, de hazaúton eldöntöttem, hogy én igenis, hogy hősként és elfoglalt munkabuziként és  nincstelen shoppingkirálynőként fogok az elkövetkezendő napokban tündökölni, de ebből csak a búvalbaszott figurát sikerült megvalósítanom.

Igazából az elmúlt lassan másfél évben annyit kujtorogtunk kül-, és belföldön is, hogy pofám lapos lehetne, de mégis jár. Hogy mert az kibaszott Amerika, mert én meg dolgozok, mert akkor is te repülsz, és nem, nem érdekel, hogy harmincórás szopatás az egész út; MERT ÉN AKKOR IS OTT AKARNÉK LENNI!

Az egyetlenegy öröm az ürömben, hogy legalább nem Mexikóvárosban Mexikó-Mexikóban vannak, ahová én akarok elmenni pisis korom óta. Ha odament volna, valószínű, hogy már megfulladtam volna a zokogást megállítandó számbatömött zsebkendők végett. “Csak” Santa Fe-be utaztak, ami annyira nem izgat, de miközben írom, már egy hang üvölt a fejemben: de az is kurva amerika!!!!

Tehát ötpercenként lekurvázom amerikát, de amúgy nyugodt vagyok, mint egy kis Buddha, azt leszámítva, hogy ma már összetörtem egy poharat mosogatás közben. Remélem marad épp darabja az étkészletnek péntekre.

Annyi tervem volt már múlthéten, hogy én mekkora zseniként fogok szörvájvolni, de valahogy nem akarnak összejönni.

A kozmetikusról tegnap ötkor úgy maradtam le, mint a sicc, mert még a klinikán futkostam holmi implantátumos garanciapapírokkal, napközben pedig arról ábrándoztam, hogy a főnököm a fancsali világvége pofámat látva benyúl a kasszába és útnak indít a mocskosss Amerika irányába. Kábé olyan idegbeteg voltam, hogy attól féltem, lemondom az összes hétvégi tervet, befekszek az ágyba és Grace klinikát meg Szex és New Yorkot nézek, míg az agyamat nem tölti ki más, mint pancreas darabok és cipősarkak egyvelege. Éljen az antiszociális tespedős énem!

Ehhez képest tegnap volt két barátnős randim, és egy kilátónál vacsoranézős, a mai nap pedig hasonlóképp mozgalmasnak tűnik.  (A vacsoranézős randi úgy néz ki, hogy ülsz szemben két táplálkozó barátoddal és nézed, míg ők kétpofára tömik a hamburgert, mialatt neked a kaja gondolatától is hánynod kell).

Reggel összefutottam egy kedves barátommal, akit ezer éve nem láttam és mellesleg vizsgázni ment. Elkísértem az egyetemig, hogy azalatt odaadja nekem a két színházjegyet, amivel ma a barátnőmmel ellófrálunk egy darabra. Mocskosul rég nem voltam színházban, így kábé azt sem tudom, miben menjek, de majd valamit kiötölök. Tehát délelőtt összefutás baráttal, majd vásárlás papámmal, majd nagyonnagybevásárlás barátokkal a holnapi bográcsozós naphoz.

Éhesen sose menj vásárolni! – szól a jótanács, ami notóriusan 10 percenként visszhangzott a fejemben, mialatt percről percre nőtt a kosarak tartalma a Lidl, az Aldi és a Tesco üzleteiben is. Abált szalonna, gumicukor, nápolyi, csirkemellsonka, trappista sajt, buláta (pedig utálom), gabonapehely, fetasajt hamisítvány és paradicsomsűrítmény, mert rámjött a dilihopp és paradicsomlevesehetnékem támadt.

A tipp helyes, azóta sem álltam neki!

Viszont elmosogattam és rendet raktam és közben azon morfondíroztam, hogy mi a kénköves pokolért nem teszem azokat a dolgokat, amikre amúgy sosincs időm???

Kiszortírozni a kismillió sminkcuccomat, végre lefűzni a munkahelyi dolgokat, blogokat olvasni, blogot írni (sokat, előre) és például olvasni.

Mert körülbelül annyi kedvem van ezekhez, mint nővérnek a hánytálazáshoz.

Tudom mit csinálhatnék, tudom mit lenne MUSZÁJ megcsinálni, de eddig csak a pohártörős mosogatásig jutottam.

Odakint fülledt meleg van. Nem, nem megyek strandra. Múltkor leégtem, mint a Reichstag, valamint egy pirinyó barátnőm sincs, aki 40 km-es körzetben letolná a sejhaját a vízpartig. Velem.

Picadilo CollageIsteni lenne, ha végre befejezném a kreatív munkám kreatív részeit, ha elolvasnám a Pinteresten mindig csak belájkolt cikkeket, vagy ha elővenném a hónapok óta felhalmozott magazinjaimat kiolvasásra (hogy utána se dobjam ki őket, natürlich)…Persze már most tudom, hogy mindez meg fogja magát bosszulni, mert tutti, hogy ha végre jövő péntek lesz, kezdődik elölről a nempihenőshétvégés mókuskerék, minek következtében hullább vagyok hétfőn, mint a hét bármely más napján, de nem tehetek róla. Ríni fog a szám, hogy nem jut időm olvasni (Kásás Tomikám életrajza krokodilkönnyezve ül a polcon hónapok óta például).

Egyszerűen agyalágyult vagyok, és most csak addig jutok, hogy nyammogok és álmodozok a projektekről. Hogy mit veszek az első fizumból, hogy milyen lesz hétfőn az új körmöm, hogy mit írok a legközelebbi bejegyzésbe és hogy ki a fenét nyaggassak még azzal, hogy jöjjön el velem teszem azt moziba. Tényleg! Basszus, mozi! Máris egy újabb programötlet. Megy ez!

A végén meg majd úgy belelendülök, hogy azt veszem észre, hogy vasárnap éjjel van és még mindig a világot járom…

http---signatures.mylivesignature.com-54492-130-1F473E4504A3F38471449694A4808A7A

 

 

 

 

 

large (2)

 

 

Képek: Pinterest, Weheartit
 
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

9 thoughts on “Úgy betáblázom magam, hogy bőgni se lesz időm!

  1. Hát akkor ez mindjárt megoldódik nemde? (Vagy az én kurv44nyámat, ha ilyeneket mondok?)

    Én azon lepődtem meg, hogy vannak olyan emberek, akik nem voltak még ennyire szerelmesek. Én nem tartozom közéjük, jelenlegi párommal megismerkedésünk kezdetén ugyanez volt velünk is persze és amikor felhívtam telefonon, hogy legalább a hangját halljam, akkor még jobban hiányzott és legszívesebben bemásztam volna a telefonon keresztül hozzá…

    de amúgy:
    – Ha te mentél volna amcsiba és ő maradt volna itt, akkor hogy lenne?
    – Idén nekünk is volt egy bő hetes különválásunk. szintén én mentem, ő maradt. Csak az volt a különbség, hogy én most vágytam is rá, hogy egyedül legyek. Ne lássam se őt, se a gyermekeinket, se a munkatársaimat, főnökeimet, lehetőleg minél kevesebb embert úgy általában. Meg még az is különbség volt, hogy egy bő napra azért magam után “loptam” drágámat és hát szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy magamhoz képest valami eszméletlen gavallér, férfias módon körülrajongtam – mindenféle értelemben és módon (még magamon is meglepődtem…).

     
    • Vannak bizony! Ők neznek rám felhuzott szemöldökkel, hogy mit kell egy hét miatt ríni. Nincs szívem azt mondani, hogy ha ők ezt nem érzik, kár is együtt lenniük.
      Erre mondtam anno azt, h egy élet leelesehez nem elég a bírlak, hanem kell a ‘megdoglok erted’… hát íme, ez az!!!!

       
      • Jó, akkor konkrétabban teszem fel kissé kellemetlen, költői kérdésemet: Mi fájt jobban, hogy külön vagy a kedvesedtől vagy hogy nem te mész amcsiba hanem ő? Ha – ahogy mondod – a távozónak mindig könnyebb, akkor a fő problémád itt nem a különválás volt? Nem kell nekem megválaszolnod, csak magadnak.

         
        • Neked is megválaszolom: mint ahogy a mocskos amerikázásomból kiderült, az is benne volt, hogy én nem mehettem, persze. DE sokkal inkább a jóéjtcsókok, az együttalvás és a közös étkezések hiányoztak. Rettenetes volt. De mire ezt írom, már órák óta vele vagyok és a kezét el nem engedem 🙂 Ez a szerelem!

           
  2. Ismerem az érzést. Az én párom győri (volt) mikor megismertem. Jó 1,5 évig távkapcsolatban voltunk, előfordult szerencsére ritkán, hogy 2 hétig se láttuk egymást, na akkor már kapartuk a falat, de alapjáraton is csak hétvégén voltunk együtt. Úgyhogy jó ideig azok a napok szentek és sérthetetlenek voltak számomra. Ma már jobb a helyzet félig meddig együtt élünk, a munkája vidéken van, de szerencsére sokat van otthon. 🙂 Úgyhogy kitartás!

     
    • Én arra már képtelen lennék. Ezen kapcsolatban pláne! Ahhoz túlságosan szeretjük egymást 🙂
      De már kibirom péntekig, ha beledoglok is 😀

       

Mit gondolsz erről?