Hogyan lettem cukrász?

Mielőtt még azt gondolnátok, hogy az én történetem is hasonló lesz, mint az általában hallott sikersztorik, el kell mondanom hogy nagyon nincs így. Szó sincs arról, hogy „gyerekkorom óta erről álmodoztam”, sem pedig arról, hogy „mindig is szerettem a süteményeket”. Ha egészen pontos akarok lenni, egy időben egyenesen utáltam a süteményeket. Kislány koromban súlyos evészavarral küzdöttem. Az osztályban csúfoltak, mert kicsit korábban kezdtem el kamaszodni, és ezzel együtt a súlyom is megnövekedett. Annyira megutáltam a kinézetem, hogy a legrosszabb megoldáshoz folyamodtam: inkább nem ettem.

A gyógyulásomban nagy szerepet játszott, hogy létrehoztam egy blogot, amin a történetemről meséltem, és minden héten sütöttem valamilyen süteményt kihívásként. Videóra vettem, ahogy megesszük a családdal. Hosszú és nehéz időszak volt, de végül én győztem. Annyira, hogy később cukrász végzettséget is szereztem. Azóta gyakran kapok megrendeléseket esküvői vagy születésnapi torták elkészítésére.

Nemrég az egyik közeli barátom esküvőjén is én sütöttem a tortát. Mivel nagyon le voltak maradva a szervezéssel, felajánlottam hogy segítek nekik másban is. Így hát nekem jutott a meghívó nyomtatás feladata.

meghívó nyomtatás

Eleinte nem tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá. Aztán megtaláltam az interneten a Color Nyomda honlapját. Hamar megtudtam, hogy elérhető náluk meghívó nyomtatás. A nyomdatermékek között találtam rá, számos más (például névjegykártya, szórólap, könyv, magazin, doboz, csomagolás, jegyzettömb, boríték, levélpapír, naptár, plakát, címke, mappa) termék mellett. Emellett az oldalon láttam, hogy lehet rendelni reklámeszközöket is, mint a kirakat fólia, a molinó, az épületháló, a plasztik kártya, a jármű dekoráció, a nyakpánt vagy karszalag, a bélyegző készítés, és még sok egyéb. Nagyon tetszett, hogy mindegyik termék neve mellé képet is csatoltak a nyomda sárga, fekete és fehér színeiben.

A meghívó nyomtatás természetesen bővebben is érdekelt, ezért rákattintottam. Láttam, hogy található itt egy online ajánlatkérő adatlap, amelyet valószínűleg a többi terméket megnyitva szintén elérhetünk. Ennek segítségével könnyen és gyorsan fel lehet venni a kapcsolatot a nyomdával. Vezetéknév, keresztnév, email cím, telefonszám, illetve az ajánlat adatai szükségesek hozzá. Amennyiben cégként vásárlunk, a cég adatait is fel kell tüntetni. Az ajánlat részleteihez le kell írni a választott alapanyagot, a darabszámot, a nyomtatás típusát.

Ha nem lennénk biztosak abban, hogy hogyan kell anyagot leadni egy nyomdába, ehhez is hasznos segítséget kaphatunk a Color Nyomda felületén. A nyomdai anyagleadási segédletet kell keresnünk. Ebben részletesen olvashatjuk, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a beküldött anyagunknak.

A meghívó nyomtatásnál lejjebb görgetve láthatjuk, hogy mire van pontosan szüksége a nyomdának amikor ajánlatot kérünk. Meg kell adnunk a méretet és a tájolást, az oldalak számát ami 1, 4, vagy 6 lehet, a papír típusát, azt is hogy színes vagy fekete-fehér nyomtatást szeretnénk, szeretnénk-e felületkezelést, illetve a grafikai tervekről sem szabad elfelejtkezni. Felületkezelés esetében választható 3D lakkozás, fóliázás, prégelés, sarok kerekítés, stancolás, biegelés, riccelés.

Bemutatkozó részt is találunk a honlapon. Itt olvashatunk egy rövid leírást a cég megalakulásáról, valamint egy kisfilmet is megnézhetünk. Én mindig nagyon szerettem, ha egy weboldal igényes és nem csak a legszükségesebb információkat közli. Például az ilyen bemutatkozások sokkal barátságosabbá és emberközelibbé tesznek egy felületet.

A kapcsolatfelvételre számos lehetőségünk van. A weboldalon központi email címet is találunk, de egyes munkatársak elérhetőségeit szintén megtekinthetjük. Azt is megtudhatjuk, hogy a nyomdának 3 üzeme van: Budaörsön, Törökbálinton, és Nyíregyházán. Ügyfélfogadás azonban csak a budaörsi üzemben elérhető.

Azt hiszem, hogy a barátaim nem fognak panaszkodni sem a tortára, sem pedig a meghívóra a nagy napon.