Gyereked lesz, az ég áldjon meg, örüljél már! – az egészségügy ötven árnyalata

Valamelyik nap ráeszméltem, hogy az elmúlt majdnem egy év alatt nekem olyan dolgokból jutott osztályrészül, amiről mások valószínűleg csak álmodoznak. Vagy nem álmodoznak, hanem viszolyognak tőle. Ez az egyik valami a mentőautó. Az emberek egy része ült már mentőben, rosszabb esetben feküdt; de adott helyzetben biztosan nem az volt a fő problémája, hogy rácsodálkozzon a…

Visszaemlékezés – akkor még a sötét oldalon…

Próbálnak vigasztalni – hogy ugyan már! A doki azt mondta, szép! Hmm, ő biztos látott már csúnyábbat is… Estébé, estébé. Na igen, elvégre minden viszonyítás kérdése. Hát rohadjon meg a vizes kövön, aki ezt a sok okosságot kitalálta, majd terjeszteni kezdte. Tutti, hogy nem volt az életében soha semmi szörnyűség. Csak osztotta az észt, miszerint…

Büszkeségem címere: Liebster-díj

Pont  véget ért egy elég nehéz hét, és wíkend kezdő löketét egy nagyon kedves Bloggerina adta meg. Evelynn Whité volt az első blog (Rendkívül vicces bejegyzések blogja – nem túlzás Drágám, könnyesre tudom röhögni magam az oldaladon. Írj, írj, írj!), amit elkezdtem olvasni, mi több, követni. Belebotlottam és ottragadtam. Aznap hajnalig túrtam az oldalakat Nála,…

Kedvcsináló: Best of Suz’n

Rájöttem valamire. Aztán rájöttem, hogy erre már előbb is rájöhettem volna. De mindegy. Jobb későn, mint soha. Hogy én mennyire utálom az ilyen üres frázisokat! Nem is frázis, inkább egy másik f-betűs szó jut róla eszembe. The Little Blonde With F… Este, mit este, éjjel, hajnalok hajnalán már megint nem tudtam aludni és ennek eredményeképpen…

A hobbitok miért nem kapnak sárga csekket…?

Hétfőn hős módjára elintéztem a hónapok óta esedékes orvos látogatást. Azt már írtam, hogy majréztam, – szokásomhoz híven – hogy majd ott akarnak tartani. Ez majdnem be is jött: két órára mentem időponttal, de már megszokhattuk a belgyógyászaton, hogy ott minimum a félnapos ücsörgés. Mivel ezt már tudtam, vittem magammal egy könyvet: Nők a harmadik…

Az ördögnek egy úttal…

  Emlékeztek, mikor azt írtam a kórházi szabadulásom kapcsán, hogy az volt az első alkalom, mikor kihasználtam a törékeny, megmentésre váró csajszi – adukártyát? Hát, tegnapelőtt megvolt a második. Nem tudatosan. De megvolt. A nemrég vásárolt kis őszi bokacsizmámé az érdem. Hmm, nem is csizma az, inkább amolyan félcipő féle. Na mind1. Tehát, a túrjuk…