Egy benzinpingvin álmai

Halált megvető bátorsággal jelenthetem ki, a fenti kijelentés cseppet sem túlzás – sőt, ez hétről hétre be is igazolódik. Elképzelhető, hogy előző életemben utazó nagykövet voltam, esetleg költöző madár, netalántán dögös stewardess, de az is előferdülhet, hogy szimplán kenyai homokboa, amely lehetőség csak azért is kényes, mert egyrészt irtózom a csúszó-mászóktól (illetve mindentől, aminek kettőnél…

Bolondoknak áll a világ… – nem kérdezem, tényként közlöm

(Evelynn White szíves figyelmébe, aki hozzám hasonlóan iszonyodik mindenféle, a bejegyzésben megemlített élőlénytől. Jó iszonyodást, és mielőtt feltennéd a kérdést, igen, vannak ennyire hülye emberek : ) Még most is kiráz a hideg, ha azt a műsort felelevenítem: Gordon Ramsay szokásához híven levett a lábamról a csodakajáival, amiket a vendégek elé tálalt, de aztán jött…

… asszem belezúgtam egy skótba!

Lovestory-t vártok, és megkapjátok. Az egész körülbelül két hete kezdődött. És már most tudom, hogy ez egy életre szól… Igen, én hiszek benne. Őbenne legalábbis. Két hét kevés? Lehet. De nem nekünk! Véletlen találkozás volt. Semmi előre eltervezett, lefixált baromság, meg időpont egyeztetés, hogy ki mikor ér rá… De én épp ráértem… Nagy nehezen kikecmeregtem…