Vannak könyvek, amiknek az olvasása nem várhat. Mert hiába az utolsó félév minden zűrzavaros teendője, nekem félre kell tenni, hogy valami olyanra figyelhessek, amire tényleg érdemes. Hogy aztán utána rémálmaim lehessenek a leadási határidő miatt. Ha a könyv szerzőjét személyesen is ismerem, a feladat még inkább kedvemre való, bár azt még nem tudtam eldönteni, hogy könnyebb vagy nehezebb a dolgom, ha adott a szál…

A. I. Willis-t még 2016 év végén volt szerencsém megismerni, és amikor megtudtam, hogy könyvet írt, teljes eufória lett rajtam úrrá. Hurrá, írjon mindenki könyvet! Ez kell nekem! Mármint az a mindenki írjon, aki számomra tud értéket adni. Új nézőpontot mutatni. Elgondolkodtatni. Ha mindenki írna, inkább elásnám magam. De ez nem az az eset. Nagyon nem. A könyvben olvasható jellemzést 100, de inkább 120%-ig érzem igaznak, és ez nagyon jól érződik minden egyes momentumon, a könyvtől, a sajtóbemutatón át, a beszélgetésekig:

Forrás: A. I. Willis

Sziszinek ez az Első könyve, de ez egy pillanatra sem érződik. Sőt! Néha azt érzem, hogy akinek igazán írnia kell, majd belefog, az rettentően precíz és körültekintő, ha a munkáját nézzük. Aki túl van három-négy köteten, és elkapja a siker, sokszor lejjebb adja a mércét. Nem igazán értem. Szerintem a következő kötet a még jobb írás lehetősége, és azzal, hogy valaki ezt nem használja ki, magát az olvasót sérti meg és veszi semmibe.

De nézzük is a művet magát:

Ez tehát az alaptörténet… Már ott elvesztem, hogy Oscar Wilde, meg író, mint főszereplő, jajj, nekem itt csúnyán végem lesz… És lám, bekövetkezett. A borítón az ajánlások előrevetítették, hogy nem lesz ez olyan egyszerű történet, mint gondolnánk. Thrillert emlegettek, meg drámát és hitetlenkedve fogtam bele, mert annyira gyönyörű a megfogalmazás, az nem lehet, hogy ebből bármi rossz süljön ki, bárkivel baj történjen, aztán, mégis történik. De még mi és hogy! Aggódni nem kell, semmi spoiler nem várható. #utálomaspoilert

Forrás: A. I. Willis

A regény, bár kisregény, nem egy olyan hamm, bekaplak történet, mint én azt elsőre gondoltam. Azt hittem, egy délután és fel is falom. Képtelenség. Ezt ízlelgetni kell, néha fejezetről fejezetre tartottam egy kis szünetet, de mindig úgy tettem félre, hogy újabb eszelős fordulat vár rám. Jókedvvel (?), bőséggel. Fordulat az van, de dögivel, komolyan. Néha letettem a könyvet és csak hümmögtem, hogy most mi, ez komoly? Hova csavarjuk még? Félreértés ne essék, ez a jó értelemben vett hitetlenkedés. Mint az Aranyélet című magyar sorozat harmadik évadában. Hogy na, neee, ezt nem hiszem el, és azon kapod magad, hogy nem bírsz leállni, csak visz a sztori és a végén, üvölteni akarsz, hogy nem lehet még vége, mert ez annyira jó.

Kicsit át is mész megszállottba, és rajongóba és felteszed azt a bizonyos hülye kérdést, amit minden “rajongó” feltesz az összes létező fórumon és nyüszögnek, mintha beleszólásuk lenne bármibe, és zsarolják a producereket a gagyi fenyegetőzéseket puffogtatva: ugye lesz új évad? Ha nem, én sírok! #whocares

Hát, valami hasonló zajlott le bennem is a könyvbemutatón… Az első dolog, ami kibukott belőlem, az az volt, hogy “ugye nem hagyod abba? Ugye írni fogsz még?” Ennyit tehát a gagyi rajongókról… Én is tudok szentimentális fruskaként viselkedni, ojjé!

A könyv tényleg imádnivaló, kivéve, mikor kisollóval akarunk épp apró kockákra nyeszetelni egy szomszédot, bár őszintén megmondom, ez is tetszett. Végre nem a nagykéses meg méregkeverős, agyonlövős cucc, hanem miszlikelős. Ez tényleg beteg, még ennyi Kovács Lajos olvasás után is.

Viszont a kedvenc részem, egyértelműen ez:

A legjobban az tetszett a könyvben, azontúl, hogy nem hagyja az embert békén, és nincs “majd én jól kitalálom a végét a tizedik oldal után”, hogy sokszínű: van benne humor, sötétség, emelkedettség, transzcendens, testi vonal és jó sok lelki vesződség is.

Mivel a könyv ennyire tetszett, nem volt kétségem afelől sem, hogy a sajtóbemutató jó lesz, de amit az adott, az tényleg vitt mindent.

Odaértünk az Írók Boltjába, ahol sosem jártam még, de éreztem, hogy az az én helyem. Hmm, mivel a fogadtatás nagyon kedves volt, kis híján bátorkodtam megkérni az ottlévőket, hogy engem legyenek szívesek a székemhez láncolni, és szememet letakarni, ellenkező esetben nem kizárt, hogy teherautóval kell majd hazafuvarozni. Az Írók Boltja. Te jó ég, jártál már ott? Az a könyvbarátok mennyországa!!!

És a tériszonyosok pokla! – gondoltam én, hiszen láttam a helyszín fotóit és bizony az is kitűnt, hogy emelet. Galéria. Szentséges Isten, egy könyvesboltban tuti valami cirádás girbe-gurba csigalépcső lesz, mint a Harry Potterben, én meg lent fogok gubbasztani vonyítva az alján… Már láttam magam szűkölve a korláton, mikor elém tűnt a lépcső maga: Hahh, ezen simán felmegyek! – közöltem Petrával és már vágtattam is felfelé, magassarkú csizma ide, vagy oda. És valóban simán felmentem, ennek egyrészt oka volt a szuper lépcső, ami kellő biztonságérzetet adott, másrészt pedig a várva-várt élmény… Itt kérdezném meg: miért gondolja minden ütődött azt, hogy csak akkor van egy lépcsőnek hangulata, ha le lehet zúgni róla?! A halálfélelem nem hangulat, az *****!

A lépcső baráti, és az a hangulat… Ide tuti, hogy visszatérek még.

A sajtóbemutatón részt vett számos nagyszerű ember:  A. I. Willis, a kötet szerzője. Szép is lenne, ha pont Ő hiányozna 🙂

Viktoria Szunyoghy, akinek a csodálatos illusztrációkat köszönhetjük, Kemény András, a Papirusz Book Kiadó-tól, őt reggelig hallgattam volna, ahogy Sziszit faggatja. Olyan kérdéseket tudott bedobni, hogy hihetetlen.

A könyvből részleteket olvasott fel Mihályi Győző színművész. Az megint bravúros húzás volt, imádtam. Színdarabban még sajnos nem láttam őt, de elég, ha azt mondom, hogy az NCIS Jethro Gibbs-éért meg vagyok veszve és ebben vaskosan benne van a hangja, akit természetesen Mihályi Győző kölcsönöz. Totál transzba estem, ahogy három rendkívül jól kiválasztott részletet előadott a könyvből…

Emellett még élőzene is volt Dóka Attilának köszönhetően… Őszinte leszek, őt sem hallottam még énekelni, ellenben innentől követni fogom a munkásságát, az fix:

Az eseménynek volt egy igazán extra része is, ugyanis két kutyus is részt vett a sajtóbemutatón, hiszen a kötet árából 2019 májusáig 1000 Forint jótékony célokra megy, méghozzá az állatok javára:

A beszélgetések, felolvasások és a zenei betétek után jött a dedikálás, fotózkodás, interjúk, és a fogadás. Sziszi már előrevetítette nekem, hogy speciális ételek is lesznek, ne féljek, lesz gluténmentes opció is, de ami ott fogadott, arra tényleg nem számítottam. Konkrétan mindenmentes finomságok voltak, a szó legszorosabb értelmében. Nyugodtan ehettem kókuszgolyót, leveles tésztát, zsemlét, bármit, mert nem kellett rosszulléttől tartanom a Jarjabka Szilvia által megálmodott FitCandy jóvoltából. Ha valaki úgy evett volna, hogy nincs tudatában annak, hogy se glutén, se tej, se cukor és a többi az alapállás, szerintem el sem hiszi, mert bizony még nekem is lecsúszott az állam a padlóig.

Először azt gondoltam, hogy nagyon jó elemeket válogattak össze a könyvbemutatóhoz, hiszen a felolvasás, a beszélgetések, az állatvédelem, a divat, a táplálkozási vonal külön-külön is ütősek voltak, de ahogy telt-múlt az idő, kirajzolódott az egész. Ezek mind-mind kapcsolódnak. Na, az volt az igazi katarzis. Ugyanúgy, mint a könyvben, itt is megvolt a feszültségkeltés, hogy aztán az egész szépen összeolvadjon egy fantasztikus élménnyé. Új emberek, új barátok, felismerések és egy kisebb gasztronómiai csoda.

Mit is mondhatnék még?

Hálásan köszönöm!

Slusszpoén: Bebizonyosodott, hogy a Z. által rámragasztott cicifixáltságom igaz… Körülbelül egy hete volt nálam a könyv, mikor feltűnt, hogy a Victoria kezdőbetűje egy tűsarkú… 😀 Előzmények itt.

A. I. Willis, a szerző, Szunyoghy Viktória, az illusztrátor és Kemény András, a Papirusz Book kiadó vezetője. Forrás: A. I. Willis