Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Womanity…

Igen, jól gondolod, a Womanity Fesztiválról lesz szó, amit én notóriusan Womanizernek mondok, és írok, holott nem ez a neve, meg tök mást (nőfaló/szoknyavadász/kurv@pecér vérmérséklet függvényében) is jelent. Tehát szombatra kaptam egy meghívást bloggerként, és mivel tavaly nem tudtam részt venni, úgy gondoltam, idén belevetem magam a dologba és megnézem magamnak ezt a nőknek szóló programot, mely már negyedik alkalommal került megrendezésre.

 

A helyszín szokásunkhoz híven Budapest, már ez is magyarázza, miért bukott az én részvételem eddig. Most azonban este suli is volt, mennem kellett így is, úgy is, akkor kössük össze picit a dolgokat.

M-et kértem fel kísérőnek, hiszen tavaly is vele akartam menni, csak közbe jött a tudjukmi, és maradt az álmodozás. Hogy ha egyszer túlélem a fogalmamnincsmibajomdebeledöglök-dolgom, akkor ott leszek és körbenézek. Meg elmegyek mindenhova, ahova hívnak, mert bizony hívnak ám, csak eddig nyamvadt voltam 😀

Jelentem, megtörtént. Suz’n módjára, szokás szerint.

Már a belépésnél voltak gondok, nem találtak a listán, bár idejében regeltünk, viszont a lányok rugalmasak voltak és email alapján beengedtek minket. Kaptunk egy Richter Gedeonos táskát is, hogy legyen hova pakolni a sok apró kincset, ami mint később kiderült ránk várt. Fogalmam sem volt, mire kell számítsak, így eléggé meglepődtem, mikor a lépcsőn lefelé egy úszómedencébe botlottunk. Hmm, alaphangulat adott, még nincsenek is túl sokan, jó lesz.

Nem rossz nyitókép, mi?

Aztán megkezdődött a nézelődés. A rendezvénytéren számtalan kiállító sorakozott, márkák és cégek, akik elsősorban a női közönségre, ezúttal pedig pláne kiélezve a női célcsoportra fókuszáltak.

Volt lehetőség L’OR kávét, különféle szörpöket kóstolni, és ezeket különleges Monin szirupokkal variálni, volt gluténmentes palacsintakóstolás vegán nutellával és lekvárral, krémeket és egyéb kenceficéket kipróbálni és még magunkat is próbára tehettük.

Nem tudom, ki hogy van vele, nálam az önbizalom hullámzó, mint a Balti-tenger vihar idején. Hol nagyon lent, hol egész értelmes magasságokban. A Szeretetszalag pultjánál ezt a dolgot igyekeztek ledönteni – mármint a kishitűséget. Volt egy tükör, amivel szembefordulva elmondhatott az ember lánya 3 olyan dolgot, ami miatt szereti magát. Bevállaltam. Mi ebben a kunszt? Felvétel is készült róla. Oké, nem kompromittáló, de akkoris. Kamerapara, na. Cserébe kaptam egy szalagot Szeretem magam mert… A bátran felvállalt érzelmekért. No igen. elég találó, pedig véletlen akadt a kezembe, mondhatni szín alapján.

De nem csak kiállítók voltak, hanem előadások is szép számmal, bár ezzel akadt a legtöbb problémám. Rengeteg nagyszerű embert hívtak kerekasztal beszélgetésre, melyet Bombera Kriszta szenzációsan jól vezetett, azonban ezek 20-20 percesek voltak. Gondolj bele. 4 ember beszélget, 20 percet. Öt perc per fő, és vége is. Mit tudsz meg? Kb. annyit, hogy ki ő és mit csinál.

Például: AZ ÁLOMMUNKÁD NYOMÁBAN – Hogyan lesz a munkából hivatás? Mi múlik rajtunk és mi nem?  Három tanulságos sztori arról, mikor dől el valójában, hogy mivel szeretnénk foglalkozni és honnan tudhatjuk, hogy megtaláltuk álmaink munkáját?

Mire rájössz, hogy érdekes, érdekel ő, érdekel a mondanivalója, már el is tűnt. Sajnos ezt nem tudtam mire vélni, és úgy gondolom, a szervezőknek ezt át kellene gondolniuk. Ne csak néhány magvas gondolatra jusson idő, legyen inkább kevesebb interjúalany, de ők beszélhessenek. Fogalmam nincs, előző időkben ez hogy volt, de itt most ez fájt a legjobban. Nem a standok vonzottak, hanem a nevek és a témák, de az volt a legkevesebb. Sajnálom. Tényleg.

Bombera Kriszta mint háziasszony szuper volt, a témák klasszak, a meghívottak nagy nevek, csak idő nem jutott rájuk… Annyira kár értük…

A másik dolog, amit furcsálltam, hogy megjelent a mindenmentes filozófia, mind étkezés, mind kozmetikumok terén, de a büfében mégis akkorát koppantam, mint a fene. Semmit a Snickersen meg a banánon kívül nem tudtam volna venni… Más kajalehetőség pedig nem volt. Félre értés ne essék, nem ingyen kajára, meg terülj-terülj asztalkámra vágyom, csak egy befizetős ebédre, vagy egy bőségesen felszerelt büfére. Ez azért fura is számomra, mert a rendezvény 10-től délután ötig tartott és szerintem annyi idő alatt még a kákabélűek is megéheznek, nemhogy én – ugyebár.

Mindent összevetve a rendezvény hangulatos, informatív, tényleg nőknek szóló, de az előbb említett két dolog mégis kicsit keserédessé teszi a bejegyzésem, annak ellenére, hogy rengeteg pozitív benyomás ért, és sok új névvel megismerkedhettem. Minden tiszteletem a szervezőké, fontos témákat hoztak elő, nem mentünk el csupán a nőciskedés irányába, amitől picit féltem, csak az időhiány bekavarta a dolgokat.

Megyek-e jövőre a Womanity Fesztiválra? Attól függ. Ha megrendezik, és hívnak, szívesen,  bár lehet eme bejegyzés után ennek lőttek, viszont őszintén megmondom, csak úgy a jegyárat nem fizetném ki ezért a mostaniért, mivel két, rendezvény szempontjából sarkalatos pont sántított – bár lehet, hogy ezt csak én érzem így.

Ha ott voltál a rendezvényen, kérlek oszd meg velem a véleményed, kíváncsi vagyok, Te mit gondolsz.

suznvilaga

 

Hozzászólnál? Itt megteheted :)

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..