John Cure: Rekviem egy halott lányért

John Cure még mindig para. Sőt, parább, mint eddig volt. Vagy én lettem majrésabb? Kizárt. Ismét volt szerencsém “egy kis borzongáshoz”, és rájöttem, hogy nálam nem az ijesztgetés jön be, hanem a stílus. Annyira rabja vagyok a jól megírt könyveknek, hogy félreteszem a cidrizős énemet is, csak hadd olvassak. Ha épp ilyen ijesztgetőset, akkor ijesztgetőset. Legfeljebb megedződik a löttyedt seggem a lépcsőn futkosástól, amit esténként művelek, ha eszembe jut bármi az olvasottakból…

EREDETI CÍM: Rekviem egy halott lányért

KIADÓ: Enigma Könyvek

OLDALSZÁM: 448

MEGJELENÉS ÉVE: 2017

MŰFAJ: MISZTIKUS THRILLER

FÜLSZÖVEG:

“Robin Wallace néhány év távollét után végzős egyetemistaként tér vissza Edgar’s Hillbe. Megérkezését követően egy halott lány szelleme különös üzenetekkel kér segítséget tőle.

Shelly Hewitt színleg boldog, kiegyensúlyozott családban él férjével és kislányával. De mindez csak a látszat, a felszín alatt szörnyű titkok bújnak meg. Kislánya, a négyéves Becky egy olyan “rossz bácsiról” kezd mesélni, akit a felnőttek nem látnak, pedig napok óta ott van velük a házban.
Shelly egy léleklátót kér fel, hogy tisztítsa meg a házat az ártó szellemtől. Úgy tűnik, hogy Roxanne szertartása sikerrel jár, ám az események mégis pokoli fordulatot vesznek.

Egy brutális gyilkosság képe rajzolódik ki előttük, ami összefügg a kisváros szörnyű múltjával, és az elátkozott dögkúttal. A cél érdekében Robin, Shelly és a léleklátó Roxanne szövetségre lépnek, de az idő előrehaladtával a túlélésük esélye rohamosan csökken.

És felcsendül egy mondóka…

John Cure a feszültségkeltés mestere, Magyarország legnépszerűbb horror és pszichothriller szerzője. Új regénye hátborzongató utazás a túlvilági erők világába. A Rekviem egy halott lányért nem csak az év legjobban várt horrorkönyve hazánkban, de minden eddigit felülmúló, hátborzongató ideg-lelést kínál a misztikus thrillerek kedvelőinek.”

No igen, a misztikus thrillerek kedvelői… Mikor ilyesmit olvasok, vagy hallok, mindig jól kiröhögöm magam. Hogy lehet az, hogy ilyenekkel múlatom az időt, mint a Rekviem egy halott lányért, ha közben össze-vissza fosom rettegem magam?

Szerintem a válasz nagyon egyszerű. Az a tipikus, hivatalosan nem szeretem, de ez annyira jó, hogy kezdetű. Mert bizony így van. Személyesen is ismerem a szerzőt, és ahogy olvasom a könyveit, bizony hallom ahogy ez vagy az elhagyja a száját. Például volt egy kifakadós rész a könyvben, még az elején, egy “kis” társadalomkritika. Na, azt tényleg hallottam olvasás közben:

Nagyon elege volt már a magamutogató emberekből. Nem akart több csücsörítős, kacsaszájú nőt látni, ahogy műkörmökről készült képet sem. Nem értette, hogy miért fotózza le valaki az ebédet, mielőtt megeszi, vagy az aktuális pasiját, ahogy az épp alszik, aztán tolja oda mindenki szeme elé a közösségi oldalon. Végül meg picsog, mint egy kis lökött picsa, amikor szakítanak, törli az összes képet, majd mindenki tudomást szerezhet róla, hogy milyen hamar beújította soron következő lepukkant pasiját, akkorára tágított füllyukkal, hogy két méterről át lehetne köpni rajta. Aztán meg csodálkoznak, ha nem találnak maguknak egy normális férfit, aki nem csak használni akarja őket? Miért akarna egy értelmes, egzisztenciával rendelkező férfi elvenni valakit, akinek hetente látta a közösségi oldalán, hogy más férfiak szájába lógatja a nyelvét? Na persze a férfiak sem különbek, a sok metroszexuális meg identitászavaros pasitól már rosszul volt. Ezeket a semmirekellőeket miért nem faragja meg az apja egy nadrágszíjjal, mint ahogy azt vele is tették? Kezelésbe venné ő ezeket a puhapöcsűeket, az már biztos. Adna nekik.John Cure

Bár zordan hangzik ez a szöveg és még ennél is durvábbak a “tettleges” jelenetek, pont azt kedvelem ezekben a könyvekben, hogy őszinték. Ha szeretet van, arról szól, és kedves, szinte érzi az ember; de mikor erőszak és rettegés van terítéken, nincsenek ejnye-bejnyék, hanem csak a sokszor véres valóság.

A Rekviem egy halott lányért nem egy szóló könyv, hanem A hontalan lelkek folytatása, amiről már szintén írtam. Ha teljesen őszinte akarok lenni – és miért ne akarnék – nagyon boldog lennék, ha John kipróbálna más műfajt is, hiszen ilyen tehetséggel szerintem a mohácsi vészről is írhatna, akkor is elolvasnám, mert élvezhető, sőt, remek szórakozás (a reszketést leszámítva). Volt, hogy félre kellett tennem a könyvet, mert telítődtem a parával, de ez inkább az én jellemhibám, mintsem a könyvé. A könyv – illetve a szerzője – remek érzéssel rángatja az izgalom fonalait, és már pont kezdenél elkapni valami gondolatmenetet, mikor kész, vége, orrodra vágja az ajtót és máris teljesen más színtéren, más idősíkon találod magad. Esélyem nem volt kirakósozni, rejtélyeket felgöngyölni, mert máris jött az új vonulat – érzésekből, izgalomból, bonyodalomból, na meg félelemből.

Szerettem, hogy nem csak a durvasággal operál, nem csak húscafrangok vannak, meg kaszabolás, hanem az atmoszféra, a hangulat ragad ránk, és bizony úgy félsz, hogy azt sem tudod, mi a baj igazából…

Szerettem a szereplőket – na persze vannak körön kívüliek… – és a történetnek eme felépítését is. Alapból kedvelem a többszálas, aztán a végén összeérő sztorikat, főleg, ha sokáig nem derül ki, mik a kapcsolódási pontok. Negatívumot egyetlen egy dolgot tudok hozni, bár az sem hiba, csak afféle személyes dinnyeség: imádom a hazai terepen, magyar szereplőkkel játszódó történeteket, és ez ugyebár nem magyar ihletésű. De sebaj. Tudom én, hogy John Cure még rengeteg jó könyvvel (pl.: eme sorozat harmadik kötetével) örvendeztet meg bennünket, s bízom benne, hogy Magyarországon sem csak A fekete esernyős férfi játszódott.

Hogy ajánlom-e?

Abszolút! Engem ott megvett kilóra, hogy egy Laurell K. Hamilton idézet ficeg az első oldalakon, s köztudomású Hamilton és Anita Blake mániákus vagyok. Utána a prológus kicsit megrettentett, de felkészített a várható dolgokra, és nem ringatott abba a hiú ábrándba, hogy ezúttal valami habos mesekönyvet kaptam kézbe…

John Cure könyveiről korábban is írtam, itt tudod elolvasni őket:

Ti hogy álltok a műfajjal? Rajongtok érte vagy épp messze kerülitek?

blog suznvilaga

 

Te mit gondolsz?