Blogból vállalkozás – Gyakori kérdések az álmok kapujában

Bloggerként, de még olvasóként is egyre-másra futunk bele azokba sikersztorikba, melyek azokról szólnak, akiknek sikerült. Akiknek sikerült az, amiről mindenki beszél. Igazán pontos információkat kevesen tudnak… Blogból üzlet, hosszú évek munkájának megtérülése, saját vállalkozás – ezek hallatán talán Neked is gyorsabban ver a szíved, ha valaha is komolyan gondoltál a blogolásra. Persze olyan is létezik, hogy az, aki anno csak hobbinak szánta, ma a csúcson csücsül. Mert jött a hullám, felkapta a forgószél és lám, ma ott van a legnagyobbak között.

Hogy oda milyen út vezet – azontúl, hogy számos kalanddal és küzdelemmel teli -, nem tudok sokat, és a forgószelek kapcsán is passzolok, de a kezdeti lépésekhez megpróbáltam egy kis információt összecsipegetni.

Segítséget Hasszánné Szondi Ágnestől kértem, és mint olvashatjátok, kaptam is, bőséggel. Ágnes nem ma kezdte a szakmát, s mint könyvelőirodai ügyvezető, rengeteg tudás birtokában van, mellyel számos bloggert segített már az elindulásban. A téma bizony komoly, hiszen kemény pénzekről, áfákról és hasonló szitokszavakról beszélgetünk, így a megszokottnál kevésbé lesz talán vidám, de azt megígérem, hogy hasznos tudnivalók birtokába juthattok általa. Vágjunk is bele!

vállalkozás_suznvilaga

Tervezni, kérdezni, utánajárni – fontos az alaposság, hiszen a saját utunkat könnyítjük vele.

Mikor érdemes egy bloggernek saját vállalkozás indításán elgondolkodni?

Minden olyan bloggernek érdemes saját vállalkozás indításán gondolkodni, akinek lehetősége adódik bármiféle együttműködésre cégekkel, más médiumokkal. Egy heti 36 órát elérő, meglévő munkaviszony melletti vállalkozást elindítani maximum 1 órát vesz igénybe, ingyenesen létrehozható, szüneteltethető, ha pedig nem jön be, akkor meg is szüntethető. Sok bloggert visszahúz az együttműködések gondolatától az a tény, hogy nem tud számlát adni. Inkább nem is ajánlja magát, ez őt úgysem érdekli – pedig pont így ássa el a lehetőségeit, amiből még ki tudja, mi lehetne.

Hogyan lehet az ember főállású illetve mellékállású vállalkozó? Mik a fő mérőszámok bevétel, illetve munkaóra tekintetében?

A mellékállású vállalkozás heti 36 órát meghaladó munkaviszony mellett váltható ki, és itt csak a nyereség (bevétel mínusz a vállalkozás érdekében felmerülő költségek) után kell adót fizetni. Járulék nincs. Ami még felmerül, az az évi 5000 Ft-os kamarai hozzájárulás, és a bevétel után fizetendő helyi iparűzési adó, ami mértékét tekintve 2%. Budapesten 1 millió Ft-ig mentes a bevétel ezen adónem alól.

Főállású vállalkozó akkor lesz valaki, ha nem rendelkezik heti 36 órát elérő munkaviszonnyal. Itt már sokkal jobban meg kell gondolni az indítást, ugyanis kötelezően befizetendő járulékokkal kell számolni, ami nagyjából 85.000 Ft-os befizetést jelent havonta. Erre jönnek az adók, és a fentebb részletezett egyebek. Akkor éri meg, ha ez a bevételből simán kitermelhető.

Mérőszámokat tekintve nem munkaórát szoktunk számolni, elemezni, hanem azt, hogy egy adott hónapban a leendő vállalkozó mennyi bevétellel és mennyi kiadással számol. Ezt lemodellezve jutunk el az ideális vállalkozási forma kiválasztásáig.

vállalkozás_suznvilaga

A számok makacs dolgok. Ne féljünk segítséget kérni szakembertől!

Milyen paramétereket kell összegyűjteni ahhoz, hogy a könyvelő segítségünkre lehessen a vállalkozási forma kiválasztásában?

A megfelelő vállalkozási formát, és azt, hogy valakinek milyen adózási forma érné meg, érdemes még az elindítás előtt egy szakemberrel egyeztetni.

Ő segítségünkre lehet abban, hogy melyik az az adózási forma, mellyel a legtöbb pénz maradhat a zsebünkben. Ehhez persze szüksége van néhány adatra. Én azt szoktam kérdezni, hogy mennyi az a bevételi összeg, amire biztosan számít, van-e állandó költsége (bérleti díj például) van-e főállása, illetve nem mellékes, hogy milyen tevékenységet szeretne folytatni. Ezeknek az adatoknak a függvényében eldönthető, hogy a normál vállalkozói adózás, KATA vagy esetleg az átalányadózás a befutó forma számára.

Hogyan alakítsuk ki a tevékenységi kört? Lehet-e azt később bővíteni, vagy megéri az elején tágabb listával indulni?

A tevékenységi köröket megfelelő körültekintéssel illik megválogatni, ugyanis nagyon sok olyan tevékenység van, melyet csak megfelelő végzettség birtokában gyakorolhatunk. A vállalkozói igazolvány kiváltása után számítanunk kell rá, hogy a tevékenységi körök igazolása céljából bizonyítványunkat a székhelyhasználati engedély társaságában bekérik az okmányirodába.

A végzettséghez kötött tevékenységek listájáról az alábbi linken kaphatsz felvilágosítást:

https://www.konyvelozona.hu/egyeni-vallalkozo-kepesiteshez-kotott-tevekenysegek/, de az okmányirodában is készséggel segítenek neked.

Tevékenységünk engedélyköteles is lehet

Tevékenységünk engedélyköteles is lehet.

A tevékenységi köröket bármikor lehet ingyenesen bővíteni és szűkíteni is. 3-4 tevékenység ajánlott, kiegészítve esetleg néhány határterülettel, de ha nem engedélyhez kötött a tevékenység, vagy rendelkezünk hozzá engedéllyel, nincs külön korlátozás.

Mik a fő különbségek az adószámos magánszemély, a KATÁS vállalkozás között? Milyen lehetőségek vannak még? Kinek melyik érheti jobban meg?

Az adószámos magánszemély nem vállalkozó. Számlát adhat a tevékenységeiről, de ha cégnek dolgozik, az kifizetőnek minősül, aki az adót köteles levonni. Az egyéni vállalkozásról már részletesen beszéltünk korábban, ennek az egyik adózási formája a KATA. Ez azoknak éri meg, akiknek rendszeres havonta mérhető bevétele van, ugyanis a KATA 25.000 mellékállásban, 50.000 Ft főállásban fizetendő összegét akkor is fizetni kell, ha egyáltalán nincs bevétel. A KATA adózással kapcsolatos tudnivalókat érdemes a NAV információs füzetében tanulmányozni, mely itt érhető el:

http://nav.gov.hu//data/cms448601/61._informacios_fuzet___Kisadozo_vallalkozasok_teteles_adojanak_szabalyai.pdf

Hogy kinek melyik éri meg, azt minden esetben ki kell számolni.

Milyen éves költségekkel kell számolni egy új vállalkozásnál? Mik a kötelező költségek?

Kötelező költségeket feljebb már leírtam, ezen kívül még a könyvelői díj merülhet fel, ha szükséges.

Mit érdemes tudni a költség elszámolási lehetőségekről?

A költségelszámolással kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban jó hosszan lehetne sorolni, hogy mit és hogyan – ezt érdemes a vállalkozói forma kiválasztásánál részletesen szakemberrel egyeztetni. Általánosságban azt lehet elmondani, hogy mindent el lehet számolni, ami a vállalkozás érdekében felmerül, ez persze főként a tevékenységi körtől függ. Egy lakberendezési blogger nyilván nem számolhat el kozmetikumokat, egy beauty bloggernél viszont simán elképzelhető, sőt. Ezért is van az, hogy nem lehet sémaszerű szabályokat lefektetni.

Itt is igaz, hogy érdemes a NAV ide vonatkozó információs füzetét átolvasgatni, mely itt érhető el:

http://nav.gov.hu//data/cms448341/3_Az_egyeni_vallalkozok_jovedelmenek_meghatarozasa_es_jarulekfizetesere_vonatkozo_alapvet__szabalyok_20180110.pdf

Persze sok minden van, amit lehet pl. 500 km/hó gépkocsi átalányt igen, a rezsi egy részét igen, munkaruhát viszont például egyáltalán nem. De ez annyira sokrétű, hogy mindenképpen személyre szabottan, adott vállalkozás kapcsán kell beszélni róla.

„A leginkább inspiráló az, hogy bármit képes vagy létrehozni, ha használod az agyad. Imádom a csodát, ahogy egy ötlet vagy gondolat megfogható valósággá válik. Fantasztikus érzés, hogy létrehoztál valamit, ami egyszerűbbé és jobbá teszi mások életét.” Lori Greiner

Gondolkodtatok már vállalkozás indításán? Esetleg már saját üzletetek van? Mi okozza/okozta a legtöbb fejtörést?

Ha úgy érzed, hasznos volt a cikk, oszd meg kérlek másokkal is. Ha további kérdés merült fel benned a vállalkozás témáját illetően, tedd fel kommentben, és igény esetén a posztnak lesz folytatása!

blog suznvilaga

 

DDDDDDDDDD INSTAGRAM GOOGLE+ | LINKEDIN

 

10 thoughts on “Blogból vállalkozás – Gyakori kérdések az álmok kapujában

  1. Nekem hasznos volt.
    2 éve hobbiból, magam szórakoztatásából kezdtem el az oldalamat. Most felmerült, hogy fejlesztjük, és esetleg megpróbálkozunk vele, hogy ne csak vigyen a hobbim, hanem hozzon is.
    Ha csak a látogatottsággal akarok mahinálni, akkor is kell vállalkozás? Sok dolog van ami még totálisan ködben van, már csak az oldalak működtetéséről beszélnük. Én eddig csak írkáltam 😀

     
    • Jó dolog ez 😊 a látogatók száma teljesen független dolog a vállalkozáshoz, viszont ha cégekkel akarsz együtt működni, akkor általában kell, mert ők papíroznak…

       
    • Hú, én kezdek nagyon mérges lenni a wordpress mobilapplikációjára! Ha hozzászólás érkezik, igyekszem azon nyomban reagálni rá, elvégre te is megtisztelsz a véleményeddel… De mi van, ha én csak abban a hiszemben vagyok, hogy válaszoltam… Kiírja, hogy válasz elküldve, és most, hetekkel később látom, hogy sehol semmi… Grrrr! Ne haragudj! Szóval a hozzászólásodra reagálva, miért nevetsz az író-képedet látva? 🙂

       
      • Átjött az előző is, de szándékosan kerültem egy jó darabig a netet. Hagyom a gondolataimat összevissza csapongani. Algoritmus bizonyításán gondolkodom.
        Nem vagyok írói alkat, és írói vénám sincs. Viszont élvezem az olyan írásokat amik elgondolkodtatnak, vagy egyszerűen csak jól vannak megírva. Ne haragudj a késői válaszért, de amikor vadászok, vagy jár az agyam valamin, sokszor a a legalapvetőbb dolgok is kiesnek a fejemből.

         
        • Ó, ez a túlzott agyalás szerintem csupán a felsőszintű intelligencia jele 😉 Nincsen vele semmi baj, míg átlátjuk a kusza fonalakat 😀

           

Te mit gondolsz?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..