Egy éve történt már, de még mindig fáj – A hotelblogger sztori a la Caramell

Bár idén nem jutottam el a Cosmopolitan Blogger Dayre a nyamvadt egészségügyi állapotom miatt, azért bőszen követtem a közösségi médiában megjelenő posztokat a többiektől, akik képpel, videóval egyaránt megörökítették a nagy – bloggertársadalmunk számára valóban egyedülálló – rendezvényt.

 

Már előző este tudtam, hogy ebből a buliból én idén kimaradok, de igazi letargia csak másnap ért el. Először magyaráztam magamnak, hogy nem is lesz olyan jó, – persze, nem lesz jó, Oravecz Nóri is ott lesz és arról is csúfosan lemaradok – biztosan oka van ennek, valami sokkal jobb lesz a hétvégén, és így tovább. Hát hogyne. Csak főzögettem, mosogattam, tévéztem, és időről időre rálestem az idővonalakra. Jó volt látni az összeölelkező grafomán népséget a fotófalnál, de azért az nem egyenlő az ottléttel, na. Kétségtelen, hogy a hatalmas unikornist látva felderültem, hogy lám, még ki is tudtam volna takarni a jelenlegi állapotukban ropira hajazó virgácsaimat, azért nem bánom, hogy nem kellett hosszas magyarázkodásba kezdenem a fizikai megjelenésemet illetően. Nincs gáz, csak gebe vagyok, na… Sebaj. Jövőre combos egérként, miniben jövök és kész!

Pár óra magamban nyafogás után azonban elért a fény és rájöttem a szontyol hangulatom valódi okára, amit az agyam nagyon szolidan eresztett át csak a gondolataimon, és így épp hogy felismertem: tavaly ilyenkor találkoztam a Hotel Caramell szakmai stábjával, akik a hotelbloggeri felhívást közzétették. Basszus… Ekkor hittem azt hogy, majd estem jó alaposan pofára.

Hogy mi történt? Máris mondom.

Nagyon nagyon feldobott a lehetőség gondolata, hiszen jócskán mondhatom, hogy illik rám a kiírás, de úgy 100%-ban, igazán. Imádok utazni, megveszek a szállodákért, instabuzeráns vagyok, blogolok, macskát nevelek, és még azt is a saját bőrömön tudom hirdetni, hogy a pihenés fontos… Persze hiába az, hogy én ezt tudom, meg akarom, ha megint valami lájk meg követőszámos rendszerben lesz a méricskélés, mert akkor tuti bukta. Ha szavazatot kell gyűjteni, már be se adom. De nem volt szó ilyesmiről. A Vezetőség bekérte a pályázatokat, aztán bőszen olvasott. Mint utóbb kiderült, én az összes döntéshozó igen szavazatát kiérdemeltem…

November végén kiderült, hogy a beadott pályázatommal el is nyertem a címet, és egy éven át, havi 4 napot tölthetünk a szállodában, s ezért cserébe csupán írnom kell. Írjak arról, hogy milyen szuper a wellness, finomak a kaják, jók a programok? Élvezzük a pihenést, fotózzak, fedezzünk fel mindent? Úristen, egy álom vált valóra. Mikor Gyulán voltam, pont erről ábrándoztam. Egyre csak az járt a fejemben az egyedül elköltött reggeliknél, hogy ha igazi írónő lehetnék, élhetnék így is: pár nap itt, pár nap ott, az utazás meg hozná magával az újabbnál újabb sztorikat, köteteket… A szálloda személyzete már-már kedves ismerősként fogadna, a vendégek pedig talán elgondolkodnának, hogy kinek jut eszébe egyedül nyaralni… Mert bizony néha mennék én egyedül is, írói elvonulásomra, s pihennék, dolgoznék, egy tündérmese válna valóra.

Álmodik a nyomor, gondoltam akkor. Mikor aztán megtudtam a hírt, sikítófrászt kaptam, ugrándoztam, visítottam, mint a vett malac, és kilométerekkel a felhők fölött jártam. Bár 2017-re ezt célként beírtam a naptáramba, nem gondoltam, hogy be is teljesül…

Hujber Zsuzsanna lett a Caramell Premium Resort hotelbloggere! “Hotelblogger kerestetik” pályázatunkra 40 jelentkezés és próbamunka érkezett, közülük választotta ki a szálloda szakmai zsűrije a legjobb jelöltet, aki a Caramell Premium Resort újjászületése alkalmából tartott vacsorán kapta meg e kitüntető címet. Bloggerünk minden hónapban eltölthet néhány kényeztető napot szállodánkban, és cserébe azt kérjük: írjon rólunk érdekesen, izgalmasan. Zsuzsiban megtaláltuk az ideális jelöltet! Online marketing menedzserként dolgozik Csopakon. Jelenleg a Metropolitan Egyetem hallgatója, többek között mentőápoló végzettségű. Motivációs levelében “hotelhercegnőbe oltott benzintyúkként” aposztrofálta magát. Nagy látogatottságú saját blogot vezet, most pedig hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a Caramell Premium Resort által nyújtott új kihívásba. Üdvözöljük Zsuzsit a fedélzeten! Reméljük, úgy fogja mindenki élvezni az írásait és eredeti, kreatív személyiségét, ahogy mi tettük!

Mivel Z. a díjátadó hétvégéjén sajnos foglalt volt, barátnőmet, M-et invitáltam magammal. Volt vacsora, oklevél, virág, szuperül éreztük magunkat. Mindenki baromi kedves volt, gratuláltak és alig vártam, hogy belevághassak a küldetésembe. A következő 2 alkalommal persze már Z. jött velem, és mondanom nem kell, rettenetesen jót tettek ezek a négynapos minivakációk a mókuskerékből kiszakadva. Úgy éreztem magam, mint aki megnyerte a lottó ötöst, míg a telhetetlen környezet csak egyet tudott kérdezni: és mennyit kapsz ezért pénzben? Semmit. Nekem ez evidens volt, hogy a fizetség a csodás ottlétünk, a szolgáltatások megismerése, a finom falatok és a remek bánásmód. Az emberek többsége ezen csak a szemeit forgatta, hogy ez milyen hülyeség… Hát, nem tudom. Szerintem eszméletlen jó.

Korábban azt sem tudtam van ilyen, erre most én lettem a hotelblogger – hoppácska! Nagyon köszönöm ezt a csodálatos lehetőséget a Caramell Premium Resort**** Superior Vezetőségének és mindnyájatoknak, akik idáig olvastak 🙂 Innentől kezdve egy éven át írok majd a hotel mindennapjairól, rendezvényeiről. Ennél kellemesebb küldetést adni egy hotelhercegnőbe oltott benzintyúknak, keresve sem lehetett volna jobbat (: A részletekről, hogyanokról és miértekről hamarosan beszámolok a blogon!

Szépen ment minden a maga útján és megszületett a hotelblog is, én közben nyomtam a saját instámat, írtam az előre egyeztetett témák cikkeit, megismertem a kabalamacsekot is, sőt, egyik – az utolsó – alkalommal a mi macsekunk is velünk tartott. Akkor még fogalmunk sem volt róla, hogy ez az utolsó alkalom, hogy a ház vendégszeretetét élvezzük…

Március elején akadozni kezdett a kommunikációnk. Nehezen jöttek a válaszemailek, ha pedig jöttek, kevés lényegi infó derült ki belőlük. Arra gondoltam, biztosan az átszervezés, meg a szezonváltás okoz nehézségeket, én türelmes vagyok, minden rendben lesz. Március első hetében érdeklődtem, hogy a 15-ei hétvégén mehetnénk-e, mert a hónap többi hétvégéjén nem tudunk, s ez lenne még az opció. Ha jól emlékszem, 13-án jött a válasz, hogy az kiemelt hétvége, hagyjuk ki. Rendben, persze, érthető, akkor majd később megyünk. De hiába érdeklődtem a később mikorjáról, nem jött válasz. Nem értettem, de rossz érzésem volt. Aztán jött egy szolid telefon, hogy a vezetőség (akik azóta lecserélődtek A-z-ig), szüneteltetni akarja a projektet. Rendben, ezt is értem, meddig. Hát azt nem tudjuk. Oké, velem van a baj? Dehogyis… Akkor…? Semmi, semmi, csak szünet.

És Suz’n, mint a birka vár türelmesen… Nem pattog, nem méltatlankodik, csak vár. Csendben, néma csendben, csak néha kérdi meg, hogy mi újság. Semmi válasz… És akkor küldtem egy levelet. Az Igazgatónak – nem annak, aki anno bizalmat szavazott nekem, hanem az újnak – direkt. Semmi válasz. Pedig én csak ennyit akartam tudni:

Márciusban egyetlen hétvégén tudtunk volna menni, akkor azt kérték tőlünk, hogy ne, mert kiemelt hétvége, természetesen megértettem, és elfogadtam. Végülis 12 alkalomról szólt a nyeremény, egy éves időtartamban, ha egy kimarad, lesz még. De nem lett, mert azt az üzenetet kaptam, hogy a Vezetőség szüneteltetni szeretné a pályázatomat. Okot, indokot nem mondtak, én arra gondoltam, biztosan sűrűsödtek a teendők, zsúfolt az időszak   és ez a magyarázat. Azt szeretném Öntől kérni, hogy adjon számomra valamiféle támpontot, hogy meddig áll fent ez a szüneteltetés, és hogyan befolyásolja a további alkalmakat.

Azóta is némaság van… Egyszerűen nem értem. Ha nem akarják a projektet, mondják azt. Ha valamit elcsesztem, rúgjanak ki vagy rúgjanak seggbe. Ha nem szimpi amit csinálok, szóljanak és változtatok. De ez, hogy arra sem méltatnak, hogy magyarázatot kapjak, ez nagyon bánt.

Rengeteg önbizalmat adott egy nagyon rossz időszakban az, hogy ezt a címet megnyertem, hogy az írásaim meggyőzték egy szálloda vezetését, hogy érdemes a beszélőkémre hagyatkozni. Megnyertem, díjaztak. 12 alkalom lett volna, és ötig se jutottunk el… Miért nem érdemlek egy nemet? Vagy egy bármit… Egy böfögést, hogy nem tartanak igényt efféle marketingre – ennek mondjuk ellent mond az Év Hotele tévés szereplés….

Azóta valaki írja a hotelblogot, de nem tudom, ki az. Lehet, hogy belsős ember, lehet, hogy megbízott. Fogalmam sincs. Mindenesetre, ha a szálloda szót, vagy a Bükfürdőt meghallom, kicsit meghasad a szívem. Hogy ennyit ért a munkám, hogy arra sem vették az erőt és a fáradságot, hogy elköszönjenek – hangsúlyozom, nem azok, akik megnyerették velem, hanem új emberek, új igazgató, új kommunikációs főnök.

Szóval ezért nincs szó már hotelbloggerkedésről, ezért legyintek, ha megkérdik, hogy milyen a Caramell.

Mert csalódtam…


A következő posztban megosztom veletek egy olyan elkészült bejegyzésem, mely sosem került ki az oldalra, bár szerintem elég jól sikerült és a macskás ottlétünkről szól 🙂

  Suz’n Hivatalos Szerzői OldalaHa tetszett a bejegyzés, szívesen látlak Facebook oldalamon is 🙂blog suznvilaga

DDDDDDDDDD INSTAGRAM GOOGLE+ | LINKEDIN

 

One thought on “Egy éve történt már, de még mindig fáj – A hotelblogger sztori a la Caramell

  1. Pingback: Állati pihenés, avagy hová teszed a szőrcsomót, ha nem tudod hová tenni? | Suz'n Világa

Te mit gondolsz?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..