Aszteroidák, Whiskas és világvége, avagy a megmacskásodásunk története

Szegény állat! – sóhajthattak fel páran, akik ismernek, miután megtudták innen-onnan, hogy tulajdonunkba került egy nyávogó négylábú, egy konkrét macska. Köztudott, hogy soha életemben nem csíptem a nyávogókat, sőt, meglehetősen heves ellenérzéssel viseltettem irántuk. A háziállatok kapcsán – is – elég erős véleményemet már párszor kifejtettem itt, érdemes elolvasni, mielőtt ebbe belevágunk, csakhogy jól érezzétek a különbséget: “Sluszta paszta, nekem az állat a kutya. Nem hal (simogatni se lehet, bazzeg), nem macska (belerúgási kényszert érzek, ha meglátom), és nem madári, akarom írni kanári (nálam többet pofázni úgy sem tud, ahhoz meg nincs jogom, hogy a mindennapi kenyerétől megfosszam). Nem tartok igényt betolakodók társaságára sem, így nem lehet az illető pók, molylepke, szúnyog és betévedt galamb. Madárnak rigó képében a kertemben a helye, póknak az általam nem látogatott részeken, molylepkének meg a szomszéd gardróbjában.” (részlet: Vigyázz, Kész, Posztolj – Házikedvencek)

Hogy a fenébe lettem akkor egy macska gazdija? Elmesélem.

Ez az egész megint a költözésünkkel van szoros összefüggésben, hiszen az egész onnan indult, hogy bár már tényleg teljesen lekerültünk Csopakra, az események idején még féllábbal Veszprémben voltunk. A lelkünk rég odaveszett Csopakon, s a csomagjaink is. A költözéssel pedig a fizika új törvényszerűségeit véltük felfedezni a mindennapjaink nyomán: bármit is keresel, legyen az ruha, háztartási eszköz vagy épp elektronikai kütyü, tutti, hogy máshol van. Ami Csopakon kéne, az Veszprémben, ami Veszprémben, az pedig Csopakon. Tiszta Murphy! De végre vége, minden Csopakon, mi is, a pakkok is. Még szinte állandó a rámolás is, de sebaj, túl leszünk ezen is.

Kicsi, nyávog, vörös – ez egy macska és én teljesen megőrültem!

Viszont van valami, ami abszolúte állandó Csopakon. A nyest. Mivel nem laktunk ott, gondolhatjátok, hogy megkedvelték a birtokot, a padlást pedig konkrétan kisajátították. Ezzel nem lett volna baj, ha a padlástető visszaszögelésével és a kinyilvánított ottlétünkkel egy időben ők is megszűnnek létezni, de nem így történt. A Skoda Fabia, mint kiderült, nagy kedvence ezeknek a mocskoknak: Veszprémben, mielőtt szert tettünk volna egy garázsra, rendszeres vendéglátói voltunk a dögöknek, de aztán a gond megszűnt, mert az autó zárt helyre került. Aztán jött Csopak, meg az udvar. Hmm, meg a nyestek hada. Minden reggel tappancsnyomok tömkelegével kellett szembenéznünk, majd kiderült, hogy előszeretettel hancúroznak a motortérben is. Ha elrág valami kábelt a kis szőrös farkú, a kocsinak lehet, hogy annyi. Kísérleteztünk állatszőrrel, vizelettel, mindenféle praktikával, de csak a benzines rongy segített. Annak a szaga szerintem kilométeres körzetben elűzte őket, viszont mi is elég büdösnek éreztük, így felhagytunk vele. A kétliteres vizes üvegekkel való autókörbepakolás is hatékonynak tűnik, de elég macerás, ráadásul előbb-utóbb megszokják a jelenlétét és rá se hederítenek. Megegyeztünk Z-vel, hogy amint kialakul életünkben a rendszer, szerzünk egy macskát, aztán majd az rendet tart. Sose voltam macskapárti, de később úgyis lesz kutya, addig kibírom talán vele is. Gondoltam én. hogy kibírom…

Aztán a kertes léttel egyre sürgetőbbé váltak az állatigényeim is, mert hát mégiscsak ott a kert…, hol hát az állat? Aztán egy nap Z. azt írta napközben: lassan kezdjek nézelődni macskafronton, mert már tartunk ott, hogy a kisházban meg tudjunk tartani egy macsekot… Persze, hogy örömmel vágtam bele a keresgélésbe, és nagyjából fél óra elteltével komplett listát dobtam a közösségi platformon: volt vagy 6 lelőhely, ahol többségében frissen született cicák kerestek gazdit.

Z. cseles volt, nem biztatott, hogy na akkor így, meg úgy lesz, egyszer csak azt írta: oké, és azok például mennyi idősek? Fiú van? Utána érdeklődhetnél…
Cirka 10 perc múlva már tudtam mindent, de még mindig nem fogtam fel az események menetét. Erre Z. döbbentett rá: a mikor lehetne elhozni kérdésével.

Jaa, hogy mi most hozunk is? Én azt hittem…. – de hinni a templomban kell, ugyebár.

Mire kettőt pislogtam, régi pulcsikkal kibélelt doboz volt a kocsi hátsó ülésén, s V. barátnőm instrukcióit olvastam, hogy mi kell egy kismacskához, mert tényleg semmit nem tudtam róluk.
Totál pánikoltam, mert azt sem tudtam, mit esznek. Nagyjából kimerült a macskatudományom abban, hogy felismerem, melyik az eleje, meg a vége… S ezzel szemben én akarok macskát???

Első utunk a Tescóba vezetett, hogy beszerezzünk ezt, azt a kölyöknek. Ott már Z. is piszkált, hogy felfogom-e, hogy mindjárt lesz egy nyervogónk? Dehogy fogom, csak vigyorogtam… És közben futkostam a tápok között, hogy a szerintem legjobbat vegyük neki. Macska táp-tálak-játék! Cirka egy órán keresztül szerelkeztünk fel…. Én, az antimacskás olyan gonddal válogattam a tápok közt, mint valami okleveles macska doktor, s legszívesebben ki is bontottam volna a tápokat, hogy tuti legyen a vétel.

14138392_1267111643312521_1295497382_n

Ölbecica – Level 78

Aztán mikor némi sorbaállás után átértünk Almádiba, totálisan lenyugodtam. Vagy még/már akkor nem éreztem annyira a dolgot… Csak álltam, néztem a kismacskákat és járt az agyam, hogy biztosan jó ötlet-e ez. Jó ötlet-e, nekem a macska.. A vörös macska, mert csak azok kandúrok… Édes Istenem, a mama tuti agyoncsapna! Mennyire utálta a macskákat, de pláne a vörös macskákat. Én meg azt viszem haza… Hát, pedig ez a helyzet, innen nincs visszaút. Nyilván más elvitte volna, meg nem fojtják, baja nem esne, de akkor is! Tehetetlenségemben aztán kiemeltem egyet a háromból, s igyekeztem vele mihamarabb kijutni a kapun. Első perctől halálos nyugalomban ült a kezemben az apróság, akinek még nevet nem adtunk, mert bár előző este vagy 20 nevet lepörgettünk, ezt mégis intimebb dolognak gondoltuk, mintsem hogy ott az alom mellett süssük rá a kis vörös gombócra.

Miért pont Chili?

Az út hazáig nagyjából 10 perc volt, s akkor valami elkezdett változni… Figyeltem a macska minden mozzanatát, és úgy beszéltem hozzá, mint valami gyogyós… Ahogy teltek a percek-órák együtt, belebolondultam. Full szerelmes lettem, én, egy macskába! Este tőle mentünk lefeküdni, reggel vele keltünk: úristen, Chili biztosan éhes már, menjünk! Merthogy ez lett a neve. Z. iszonyatos chilirajongó, abszurd paprikafüggő, a kaja, mint téma adott volt, így hát mire hazaértünk, fixálódott is a hívószó.

Most senkit nem akarok azzal traktálni, hogy mennyire okos (de az!), mennyire szép (gyönyörű!) a kis(?) Chili, aki immáron három hónapos és jó pár kiló, de ami igaz, az igaz. A biológiai órája zseniális, fél nyolckor, mint a Doxa óra nyervog a vacsiért, a kedvenc tévé műsora pedig a Family Guy. Az almot első pillanattól fogva hiba nélkül használja, és csak időnként próbál meg azzal szórakoztatni, hogy bemegy a kanapé mögé – a fejemen dobbantva.
Tény, hogy eddig hallani sem akartam macskákról, de mint azt korábban barátosnémnak is kifejtettem, valószínűleg azért, mert még egyhez sem kötődtem soha érzelmileg. Erre barátosnémnak csak hümmögnivalóra futotta, majd kijelentette azt, amit utólag én is el kell, hogy ismerjek:

“Te, te macskás, bmeg, hát komolyan mondom… Ha valaki nekem azt mondja, hogy egy aszteroida csapódik a földbe és világvége lesz, előbb elhiszem, mint azt, hogy neked macskád lesz. Kurva macskák, úgy mondtad mindig, nem?”

Hát ez van, elmacskásodtam, de fene módon. Ez a kis vörös kandúr igazán valóságossá teszi a költözésünket, ettől olyan fix lett minden. Ki még nem engedjük – bár már nagyon menne – és egyelőre védett helyiségben tölti az éjszakákat. Nemsokára viszont a kert az ő birodalma lesz és reszkess nyest!

Chilipörkölt lesz belőled 😀

blog suznvilaga

Ha pedig van olyan elvetemült, akit a képek is érdekelnek, azoknak íme egy kis extra:

XX


FACEBOOK | INSTAGRAM | GOOGLE+ | LINKEDIN | PINTEREST

 
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

4 thoughts on “Aszteroidák, Whiskas és világvége, avagy a megmacskásodásunk története

  1. Szia! Nem rég kezdtem el olvasni a blogod, most már nagyjából át is rágtam magam az összes bejegyzéseden (a költözködősökön nagon jókat mosolyogtam, ez nálunk is hasonlóan nézett ki, olyan akadálypályákat emeltünk a zsákokból és dobozokból, hogy közlekedni sem lehetett, de ez sem sarkallt minket arra, hogy gyorsabban kipakoljunk. Most meg felújítunk…déjá vu), és nagyon cukker ez a cica, ha egyszer lesz (mi kutyát újítottunk be előbb, ő meg nem nagyon szereti a macsekokat), akkor én is kis vöröset szeretnék 🙂
    És hogy a blogodról is szót ejtsek: ahogy többször te is emlegetted, én is szinte bármiről elolvagatok ha megfog az író stílusa, és ez nálad is így van, úgyhogy lett egy úk állandó olcasód 😉

     
    • Szia 🙂 Nagyon köszönöm a kedves sorokat, igazán jólesett.
      Kezdem úgy érezni, hogy a költözés csak a kezdete ennek az egész felfordulósdinak és csak abbahagyni lehet a munkát, befejezni soha 😀
      A kutya nálunk tavasszal van betervezve, előre röhögünk, hogy milyen élet lesz az…

       
  2. Nagyon cuki! 🙂 Imádom a vörös cicákat.
    Nálunk három a magyar igazság, két hete találtunk egy kiscicát, úgyhogy most már hárman vannak a macsekok.

     

Mit gondolsz erről?