MET, BKF, hívjanak akárhogy – Az első szenzációs oktatási napról

Szép mondhatom, hogy kapásból kamuval kezdem a bejegyzést, mikor ez nem is oktatási nap volt, hanem tréning. A suli  – MET, majdcsak a számra állsz egyszer – sajátossága, hogy adott félévenként a szakodhoz passzoló kötelező tréningekkel boldogítja a hallgatóit – és ezt most nem idézőjeles.

Engem tényleg boldoggá tudtak tenni. Szerintem az egész hétvége 100 %-ban hasznos volt, mert bár minimális komfortzónából kimozdítást ígértek, néha mindenki befeszült. Volt, akinek a nyilvános beszéd ment nehezebben, más pedig a csapatmunka során húzódott háttérbe. Egyesek simán beszélnek másokról, miközben ha magukat kell bemutatni, beléjük fagy a szó. Ilyen ez és ettől szuper.

A csapatunk valami eszelősen jó hangulatot teremtett, pont abból kifolyólag, hogy sokszínű volt a társaság. Tréner-fronton jobban nem is járhattunk volna, pedig már én is vettem részt nem egy hasonló eseményen. Valami zseniális volt az egész, de komolyan.

A két nap során számtalan feladatot kellett végrehajtanunk, amik mind az együttműködési készségeinket csiszolták. Alliteráló nevekkel kezdtünk. Adj magadnak nevet, a keresztnevedre alliterálva, és úgy, hogy az jellemezzen téged… Lett Vasakaratú Vilmosunk, Nagyon Sokat Beszélő Nikink, Konok Károlyunk, Labilis Líviánk és még csomó hangzatos nevünk, de én csak szívtam a fogam.

Zsével jelző. Zsémbes – negatív, zsörtölődő – negatív, a zsenihez meg még nekem sincs arcom. Hmm. Végső megoldást valaki súgta, mint zsarnok. Háhá, hát azt mindig megkapom a Blogger csoportban! Akkor legyen az! Így lettem én Zsarnok Zsuzsi, aki később megkapta a zsurnaliszta jelzőt is, amitől majd szétrobbant a mája 😀

Így jöttek szépen sorba a feladatok, egyiknél többet röhögtünk, mint a másiknál, hiszen ha épp stresszelt minket önnön bénaságunk, mindenki a humorért nyúlt. Szerintem zengett tőlünk az épület.

MET spagetti torony

Na, például itt. Három csapat, építs spagettiből tornyot. Spagettiből, érted. Mert az nem törik. Nem tudom már, mennyi időnk volt rá, de az határozottan megvan, hogy néhány centivel, de mi nyertünk. Mikor be kellett számolni a módszerekről, talán még jobban vihogtunk, mint az építés alatt. Csapatmunka rulez.

DSC_0094Ez már az egyéni rész, személy szerint a saját művem. Saját címlap saját magadról. Egópítés a köbön. Erre több, mint egy óránk volt, de 20 perc elteltével még mindig csak a hisztérikus magazinlapozgatásig jutottam. Ez nem is olyan egyszerű. A képek van, hogy segítenek (újabb ötletet adnak), de van, hogy épp nem (eltérítenek és valamit csak azért ragasztasz fel, mert megláttad és jé, tényleg). A ragasztgatás meg vagdosás a kisebb meló, de utána ezt el is kellett pofázni. MBBK, vittem a híred – lásd az alsó kép. Szó esett mocskos anyagiakról, könyvírási tervekről, pályaválasztásról, múltról és jelenről egyaránt. Szerintem ha egy hetet adtak volna időkeretnek, felvázolom a 89-edik életévem programját is.

Az első nap végén pedig egymásról eszedbe jutó dolgokat kellett a többiekről mondani és másnap reggel abból írni egy sztorit. Ez megint fokozta a hangulatot, lévén jött ránctalanítókrém, elvonó, beöntés, eper, borsszóró, favágó és még vagy száz marhaság. Nekem a könyv-bor-förtelmes főnökök-tervek-szellő-sült oldalas kombináció jutott, amiről A sült oldalas hívószava című alkotás született.

A legjobb az egészben az volt, hogy  bár mind korosztályban, mind előéletben tág határok között mozog a társaság, annyira egymásra tudtunk hangolódni, hogy szombat délre már szemernyi kétség nem volt affelől, hogy a nap a Zöld Kancsóban fog véget érni – így történt.

És sokunknak a második nap is ott ért véget, de vasárnap öt óra lévén, tekintve az előttem álló kétórás buszutat – örültem, hogy kijutok a Népligetbe (ekkor még nem tudtam, hogy a sok hazulról koleszba induló kismókusnak szintén ez az időpont a legmegfelelőbb, így zsongott a fejem rendesen, mire beestem itthon az ágyamba).

subway-698457_1280

A hétvége tanulsága: bár többen mondták, hogy rémüldöztek a tréning hallatán, főleg, hogy így kvázi hétvége nélkül csúszunk át a következő hétfőbe, de a végére szerintem egytől egyig belátjuk, hogy a tréning a legjobb dolog, amire a MET kényszeríthet bennünket.

Én magam pedig egyértelműen úgy éreztem magam, mint aki hazaért. Mindenki szeret beszélni, szuper sztorik, tudjuk mi az a blog, írni akarunk, szeretjük a fotókat és ezzel akarunk foglalkozni. Azt hiszem, a közös vagy hasonló célok abszolúte összehozzák az embereket.

Hát igen. Tényleg hazaértem.

al____r__s_vectorized

 
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

One thought on “MET, BKF, hívjanak akárhogy – Az első szenzációs oktatási napról

Mit gondolsz erről?