{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Esküvő Suz’n módra

Tehát kezdeném mindjárt azzal, hogy aki ismer, az tudja, hogy már voltam férjnél, csak két év után elváltam. Részletekbe nem bocsátkozom, mert a múlt senkit engem nem érdekel, legalábbis ezen része lezárt ügy. Döglött akták, csapó kettő.

Ezen lehet hápogni, sajnálkozni, kérdezgetni, ez van, nem működött, kész. Ami igazi házasság lesz, szent szövetség, az az, amikor Drágámmal majd hivatalosan is összekötjük az életünket.

Nem mondom, már most úgy élünk, mint a házasok, és nem a tányérdobálásra és ajtócsapkodásra gondolok, hanem arra az összhangra, ami köztünk van (ez csak akkor borul meg, ha ő a mérnök fejével én pedig a humán, blogger agyammal jövök a beszélgetésbe, mert annak általában sírás a vége).

Egyszer voltunk a szülőfalujában (község, de hát az hogy hangzik már, na) a helyi ivóban és odajött hozzánk egy számomra ismeretlen arc. Rámnéz, Zolira, majd kérdi: menyasszonyod?

Mire ő: igen.

Mikor a tag ellép, odahajolok és suttogok: hmm, a menyasszonyod vagyok, nem is tudtam?!

Erre ő: feleségemet is mondhattam volna, mert olyan vagy… nem? Az csak papír, de ahogy mi élünk…

És akkor én elolvadtam. Miközben valaki kikérte mellettem az istentudja hányadik féldecijét, én ott, a recsegős széken, a bambim fölött csöpögtem, mert mi kérem, hát ennyire nagyon összeillünk… (volt ott még egy vodka vagy pálinka is, de az nem illik a romantikus vezérfonalba, you know).

tumblr_m276mldKzX1qa0nsk

Tehát a mi esküvőnk, bármilyen is lesz, meseszerű lesz, mert az alapjai is mesések. Azt meg, hogy bármilyen lesz, kizártnak tartom, mert nem úgy ismerem magam, hogy akár vacsorára is megfelelne a bármi. A vőlegény adott, a többit majd intézem idővel!

11406734_985326828157672_7736373877753176151_o

Nem ma lesz, nem is holnap, de mint afféle romantikus liba, bőszen inspirálódom a témában. Van rengeteg képem, ami nagyjából le is festi, hogy mi minden tetszik (ezt általában vonyítás jelzi a kép megtalálása pillanatában).

  • A ruha

Mivel már volt fehér ruhám, nem illene fehérben, legalábbis az okosok ezt mondják. De mi van, ha én ezt tekintem igazinak? Nem azért, mert az viccből volt, de utólagosan belátom, teljesen más volt. Egyszerűen én ezt fogom házasságnak és esküvőnek tekinteni, és nem fogom ezentúl pironkodva hozzátenni, hogy már voltam férjnél. Akinek nem tetszik, akkor se fog, aki meg szeret, elfogadja a döntéseimet.

Úgyhogy lesz fehér ruha és lesz fátyol is, meg dobpergés és angyalok és rettentő nagy boldogság, csak az a félő, hogy a szívem hogyan fog ennyi érzelemmel még megbirkózni.

Gönc tekintetében majdnem minden tetszik, más kérdés, hogy az alakomnak mi az ideális. Finoman szólva sem vagyok dekoltázsos típus, homokóráról szó sem eshet, maradjunk annyiban, hogy baromi jók a lábaim (szerénység, natürlich) és mégis hosszú ruhára vágyom.

73f7137878f1092fc5b209c1f5a93c6d

221ca04f98ecbbf5364911ad4f7d10ca

Ruha tekintetében nem tudom, mi kéne. Lehet, hogy ott a helyszínen fogok beleszeretni valamibe, egy olyanba, amire sose gondoltam előtte 🙂

  • A cipő

1ee97436f9be1fe053327f94891ee92c

cjdphoto

Ilyenek, mint cipő, nem különösebben izgatnak. Ez a kettő a fotón tetszik, főleg a csoportképes vundersőn, de alapvetően ezen sose álmodoztam.

  • Fátyol

3c86b0b688b3e66497d2dbcdcae306a5

3f662c83c9a3d6a2be0241f53e72c788

4ebfe650f88b2a55c034f2cf30b95525

94c193d509bb2933d23ce00ba8d9542e

699063ee1a3aabe85e5c6da679d6c541

a27c3f5df6c6781f4bc6a40267e2f406

Ez hasonló, mint a cipő. Majd a ruhától függ, ahhoz mi illik, meg egyáltalán, mi lesz a hajammal?

  • A haj

Itt az előzőekben, a fátyolnál látszottak a hajak, valami ilyesmi az elképzelés. A fodrászom, kit annyira imádok, majd minden alkalommal megkérdi: mikor csinálhat végre nekem menyasszonyi frizurát?

Na, mikor. Az ég tudja. Addig növesztem a hajam, mint a félőrült, mert mindenképp mesés frizurát szeretnék, amiben biztos vagyok, ha az ő kezei alól kerül ki 🙂

584c342145f72e04bcdc991bb3e9e5e8

  • Smink

17e98ac8f9ab8287f8ba9b23c0b3033b

Erre legalább tudom a választ. Rózsás, hamvas, szemhangsúlyos.

  • Csokor és dekor

15c611c363d6381782fe7f7cc4126213

A csokor. Az egyetlen, amiről határozott elképzelésem van. Ez megy a fent mutatott sminkhez is abszolúte. Gyönyörű.

A többi dolog, meg hogy asztaldísz, meg székszoknya, legyen illeszkedő és máris boldogság van (az alábbi képek csak a stílust mutatják):

a86d356457614c955693b4651e3b9e11

777c99a02ad96cd58b92fb380ee5d74d

94f74bfd3df568b5f6cff736d732e980

0ff5084d92bc817e4d67fe4162c1733f

Pár apróság még akad, ami tetszik:

a556449ab60b916251200d6d25a248a8

6439fb0e0080e2c6c80a5a1123544305

ded1418527afdc499890206d6b031198

b5e55f612c862eb9ba267aa6b00145e5

cbe79953ed564435600981aaffe5593c

3a88c7ce5a4359ebf1c87bd29ca896a2

A tortadíszünkre pedig van egy fogadásom:

89f058ffaaca720596666d2418c6bf9b

Kedvenc két videóm a témában:

Aki esetleg ennyi kép után még kíváncsi a többire is, az kattintson ide 🙂

b6ccdf8088b26a0daebcfdefb8eba108

 
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

9 thoughts on “{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Esküvő Suz’n módra

  1. Na így kell ezt kérem, aki szeret, azt nem érdekli, hogy mi volt korábban! 😀 Jó olvasni, hogy megtaláltad az igazit. Ez a te döntésed (illetve a tiétek) és biztos gyönyörű leszel! Nagyon jó elképzelések. 🙂
    A smink nálam is hasonló és én is kerek csokorban gondolkodom 😉

     

Mit gondolsz erről?