Hotelszobák hercegnője

Szeretem a hoteleket. Az elmúlt két évben, számtalan konferencián jelentem meg, mint kísérő és ez bizony együtt járt a többnapos, sokszor hetes szállodai léttel.

Sokan idegenkednek a „otthonon kívüli léttől”, de nekem valahogy a vérem forr, ha tudom, hogy hamarosan kilépünk a lakásunkból és a kuckónk egy idegen hely lesz néhány éjszaka erejéig.

Szeretem az apró samponokat, a varrókészleteket, az órákig tartó svédasztalos reggeli nyammogást.

Szívesen dobom el magam a hófehér ágyneműn, rendezem be újra és újra a „lakhelyünket” és mindennél jobban értékelem a végtelen fürdőzéseket, forró zuhanyzásokat akár naponta többször is. Otthon természetesen ügyelünk a vízgazdálkodásra, de ezek a napok követelik maguknak a királynői létet:

a reggelinél ki mosolyogva, ki bambán, de odanyögnek egy jóreggeltet a saját nyelvükön, mi pedig élvezettel kóválygunk a megrakott pultok között: sonkát egyek, pirítóst vagy épp tojást? Utána fér belém még egy kis müzli vagy joghurt, a forró teám pedig nem maradhat el, járjunk bármerre.

Más egy hotelszobában fogat mosni, bejegyzést írni, szeretkezni, de még olvasni is. Van annak egy különleges hangulata, hogy az ember lányát frissen vetett ágy és ropogós törölköző várja a kiruccanása után, hogy újra megjelennek az aprócska pipere holmik a polcon és akkor teszik elé a gőzölgő vacsorát, mikor éppen úgy kívánja (természetesen az ésszerűen kijelölt időkereteken belül).

IMG_4796

Ez a mostani Magas-Tátrába hozó utunk más volt, mint a többi:

a legutóbb, mikor Kolozsváron jártunk, rettenetesen beteg lettem. Odakint szedtem össze valamilyen fertőzést (Rota, szalmonella, vagy épp calici-vírus lehetett). Az hagyján, hogy nagyon nagy figyelemmel és körültekintéssel készültem a mostani alkalomra, de erőteljes pánik is dolgozott bennem. Mi lesz, ha megint történik valami? Ehetek én egyáltalán odakint? Vegyek a fogmosáshoz is ásványvizet, vagy próbálkozzak a sima csapvízzel? Szorítkozzak a jókislányok Crohnos diétájára vagy megengedhetem magamnak a finomabb falatokat is?

Ezer meg egy kétely mocorgott az elmém hátsó sarkában, amit a másik sarka igyekezett elnyomni. Semmi baj nem lesz, élvezetes út ez, mindenféle hányós epizód nélkül.

Fura érzés úgy csomagolni a bőröndbe, hogy egy hülye kis hang azt suttogja, hogy talán a legjobb lenne itthon maradni. Messze űztem a suttogást, úgy döntöttem, ezt most én doszt is élvezni fogom: túl vagyok az írásbelin, lejárt a felmondási időm a fogászaton, előttem a szóbeli és várnak a Napló szerkesztőségében. Mi kellhet még? Csak pár meleg holmi, mindenféle gyógyszer a mindenféle negatív eshetőségekre, a kedvenc haj- és bőrápolóim és két szuper magazin. Kaja és iszi az útra, biztosítás, iratok és mobil meg a netbook.

A taxi, ami Pestig vitt minket, hajnali fél ötkor indult, és így értük el a „gyorsabb”, már délután négyre célbaérő ezeregy vonatot. Volt az úton fotózás, eszem-iszom és nagy röhögés. Idefele anyázás és jajveszélés, mert bizony a hegymenet ezerhúsz csomaggal nem egy leányálom… A hazaút sem épp habos torta, mert a pakkok mindig nehezebbek, az út sokkal hosszabb és én úgy vagyok vele, ha már úgyis a végét húzzuk, essünk túl rajta mielőbb.

DSC_0349

Az ittlétünk rég véget ért, és bár nagyon jó volt újra otthon aludni, a saját ágyunkban, de ez egyúttal a szürke hétköznapok visszatértét is jelentette.

Ti hogy álltok a hotelekkel? Idegen és koszos helyként van a fejetekben, ami többet látott már, mint némely aggastyán, vagy igen élvezitek az ottlétet és olyan a távoli tartózkodás, mint egy másik élet?

al____r__s_vectorized

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DSC_0011

 

 

 

 

 

Te mit gondolsz?