A Dal kulisszái mögött, avagy egy nap Gájer Bálinttal

Emlékszem a sikítást elfojtó pillanatra, mikor múlt hét csütörtökön közölték velünk, hogy konkrétan mehetünk A Dal stúdiójába, mi több, Gájer Bálint stábtagjaként egész szombaton ott téblábolhatunk az MTVA stúdió épületében…

Forrás: origo.hu

Forrás: origo.hu

Ott ültem vacsorámra várva a Maricában és csak nyeltem, meg basszusoztam egyfolytában. Mikor a pincércsaj kihozta a hőn áhított carbonárámat, azt hittem, a fejére öntöm: hát komolyan valaki azt várja tőlem, hogy egyek, mikor most derült ki, hogy megyek a tévébe?!

Két falat közben cirka 75 mondat/perc hagyta el a számat és igencsak koncentrálnom kellett, hogy ne sikítsam tele a helyet. Megálltam, de nem volt egyszerű.

Mázlim volt, és közvetlen ez utánra volt megbeszélve a randim Natival, így végre szabadjára engedhettem a sikítófrászos vonalat. Ott ültünk a Daiquiriben, és be nem állt a szánk. Hogy végre mi ketten értjük, miről van szó, és nem tudjuk le a szitut egy “hát jó’van”-nal. Ez nagyon durva!!!! És tényleg az. Még ma reggel sem voltam benne biztos, hogy nem álmodtunk.

De nézzük sorban az eseményeket. A felutazás zökkenőmentes volt, ám a bejáratnál már az ájulás kerülgetett. Én itt? Hogy a fészkes fenébe? Felfoghatatlan volt úgy zusammen. És hol volt még a vége!

Már maga a stúdiólátogatás is csúcs lett volna, de megspékelve egy élő műsorral, az sok(k). Hogy a szombat pedig úgy megy el, hogy nyomon követjük Gájer Bálint döntő előtti óráit, elmondhatatlan.

Egy olyan közegbe, világba, életbe nyertem betekintést, amelyről előtte lövésem sem volt.

Ciki vagy sem, de így volt ez A Dal-lal is. Az utóbbi hónapjaimra annyira letette kézjegyét a Crohn, hogy nemhogy tévézni, de élni sem volt energiám. Este hatkor már az álommanóval viaskodom, és úgy alszok 14 órákat, hogy fel sem tűnik. Csak az, hogy újabb nap ment el és megint öregebb vagyok… És megint nem csináltam semmit. Jó, mi? A vashiány olyan mértékű oxigénhiányt és aluszékonyságot okoz, hogy ha időnként nem kellene felkelnem, szerintem simán ellennék 168 órát is egyhuzamban a takaró alatt. Kiborító, de egyelőre ez van.

Tehát nem voltam teljesen nyugodt a kvázi 24 órás “munka” miatt, amiben nem is mertem belekalkulálni egy esetleges “dögrovásos” opciót, amit mostanság heti egyszer tuti eljátszik a betegségem. Nem “beszéltem meg vele” (pedig szokásom), hogy ma jól kell viselkedni, hogy ma nem fájhatok, nem lehetek olyan, mint egy aszalt patkány. Nem mantráztam, hogy csodás nap lesz, kicsattanok a gyönyörűségtől és olyan lesz minden,  mintha nem is hallottunk volna még egymásról. Csak mentem. És de jól tettem!

Némi háttérinfót azért beszereztem Bálintról, olvastam pár cikket, nézegettem a fotókat, de semmi ráfeszülés.

A legviccesebb az egészben, hogy valahogy róla is ez jött le: itt a döntő, kimegyünk, megcsináljuk – semmi feszkó – legalábbis észrevehető nem. Annyira profi és mégis laza. Volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy beesünk oda kis “senkikként” és elszívják majd minden energiánkat. Ők sztárok lesznek, mi pedig kíváncsi betolakodók.

Mekkorát tévedtünk! Olyan közvetlen és barátságos volt mindenki, hogy csak tátottam a számat. Az eligazításra beérve odaültünk Bálint mellé és ő kvázi úgy társalgott velünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Aztán jöttek sorra az új arcok és nevek, menedzser, fotós, táncosok, barátnő; de bármekkora Név is volt, ugyanazzal a lazasággal és segítőkészséggel vettek körbe minket. Nem volt arcoskodás, semmi sztárallűr, tényleg. Ha kicsit kettesben maradtunk Natival, csak azon morfondíroztunk, hogy hogy lehet ennyire jó és tökéletes ez az egész társulat? Hogy cseppenhettünk mi bele, ha csak egy napra is? Hogy jövünk mi ahhoz, hogy bent üljünk a próbákon, együtt ebédeljünk Bálintékkal vagy épp úgy nevetgéljünk vele, hogy borotválkozik a nagy színpadralépés előtt?!

a-dal-kulisszai-mogott-avagy-egy-nap-gajer-balinttal

a-dal-kulisszai-mogott-avagy-egy-nap-gajer-balinttal

DSC_0222

Csak jöttünk-mentünk, és folyton mosolyogtam a kislányokat a folyosón: jajj, a Bálint, fotó, mikor, aláírás – ilyeneket hallottam. Én meg ott vigyorogtam az ajtóban, hogy lám,lám, én meg itt dekkolok az öltözőjében 😀

Bálintról a már említetteken kívül is nagyon pozitív kép alakult ki bennem: jókedvű, tehetséges, de mégis szerény és végtelenül előzékeny. Az már a neten is átjött, hogy fontos számára a Családja. Szülei támogatását rendkívül nagyra értékeli és viccesen még azt is megjegyezte, hogy akkora sikerük volt Facebookon a megosztott közös képpel, hogy alakít egy családi együttest… Zenéjével és a színpadi show-val kilóra megvett, ugyanis Michael Bublé produkcióit is veszettül tudom élvezni.

A zene cirka fél perc alatt beveszi magát az agyadba, a lábadnak meg valószínű képtelen vagy parancsolni. Az egész jól van felépítve, jók a ruhák, a háttér, a koreográfia is. Nem tudnám Bálintot elképzelni más “szerepkörben”. Hallottam az öltözőben dudorászva, a próbán reggel, és este a tévénézőkkel egy időben, csak én épp a második sorban ültem a Szülők mellett.

Nekem amúgyis ezerszer jobban bejön ez a régimódi (?) gentleman style, mint a csövön is folyó szakadt, piercinges vonulat. Lehet, hogy ha én is 16 lennék – nem lehetne? – meg se látnám az öltönyös pasikat, csak a pengével alakított farmeros ficsúrokat; de visszagondolva rá kell jöjjek: 16 évesen engem a focimez vonzott, meg a jófiú-imidzs. Hmm, azt hiszem már akkor jobb ízlésem volt, mint egyeseknek most az én koromban.

Annyira sokkolt az egész élmény, hogy még mindig nem tudom felfogni. Vannak képkockák és mondatok a fejemben és csak bízva bízom, hogy nem a képzeletem kreálmányai.

Megpróbálok összeszedni néhányat, hátha:

# a legboldogabb pillanat – ezt nem tudnám besorolni, mert nagyon sok erre a posztra váró emlék tolong a fejemben: az első kézfogás, a közös fotók, vagy a pillanat, mikor bejelentik, hogy innentől élőben nyomjuk? Tényleg nem tudom.

DSC_0240

# legjobb duma: “Zuckerberg forog a sírjában” – ráadásul úgy, hogy él? Az ilyen szövegek azért megmutatják mennyire felfokozott ott a helyzet…

# legmeghatóbb: a verseny végén gratuláltam Bálint anyukájának, mire ő elkapott és megpuszilgatott

# legnagyobb csalódás: a végeredmény. Nem arról van szó, hogy ne tetszene Boggie dala. Gyönyörű szám, komoly mondanivalóval, persze. Csak egész Európa úgy ismer bennünket, mint a letargikus népség, akik már a meccsek elején beszuggerálják a vereséget, kicsit tán a Himnusszal is. Mi mindig úgy megyünk ki az Eurovízióra, hogy megríkassuk a közönséget. Muszáj?! Nem lehetne tombolni egyet? Mondjuk Bálint dalára, amely igaz, hogy nem magyar és nem is az az echte hungarikum zeneileg, de szuper! Vagy ott a Spoon! Élettel teli, fülbemászó dallam. És nem vágunk eret. Wolf Kati Engedj el-je hátborzongató és csodálatos. Kati zseniális előadó és járt is már kint. De annyira tragikus a szám. Csalódás, fájdalom. Magyar, mondhatnám azt is. Mujahid Zoli és Szabó Ádám – rendkívül jó előadások voltak, de ott is a megszokott vonal. Na, mindegy. Ez már eldőlt, a többi meg eldőlt odakinn.

#ténylegprivátvélemény: szerintem ésszerűbb lenne a döntőnél hagyni érvényesülni a közönséget: meg kéne fordítani a menetet és a top8ból válasszon a közönség négyet, és majd abból, amit a nép szeretne, mazsolázzon “szakmailag” a zsűri.

Mindenesetre az biztos, hogy fantasztikus nap volt a szombat és nagyon, de nagyon biztos vagyok Bálint későbbi sikereiben. Az meg, hogy a zsűri jól “döntött”-e a TOP4-gyel, megint a jövő zenéje.

DSC_0227

www.facebook.com/gajerbalinthivatalos

www.facebook.com/gajerbalinthivatalos

20140228_163926

Ti nyomon követtétek az euróvíziós válogatást? Néztétek a műsort vagy csak youtube-on nyomkodtátok végig a számokat?

Itt meg tudjátok nézni akár az egész műsort is, vagy csak egy-egy előadást. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok a végső eredményről.

Untitled

 

5 comments

  1. Horján Kriszta says:

    Igazán jó volt ilyen hosszan olvasni hogy is telt ez a nap.
    Kicsit legalább mi rajongók is betekintés nyertünk a kulisszák mögé..tudom mekkora élmény lehetett,hisz most januárban jómagam is részt vehettem a klipforgatáson,ami hasonló felejthetetlen élményt jelent nekem.

     

Mit gondolsz erről?