Istennők és nyomorultak – tanmese a fejét Benned is felütő skizofrén epizódokról

Ó, igen, tudom. Már faxoljátok is a beutalót a legközelebbi pszichiátriai zártosztályra, de higyjétek el, mire ennek a végére érünk, érteni fogtok.
Azt mondjátok majd: tudom miről beszélsz! De akkor is irány az elmegyógyintézet!

Nem élek egyedül a helyzettel, az tuti: reggel felkelek és nem tudom minek. Mit csináljak, minek mozduljak meg, minek menjek be dolgozni. Úgy áll a hajam, mint egy áramrázta hörcsög bajsza, nincs egy vacak rongyom sem, úgyis tuti felcseszik az agyam odabent és különben is. Semmi értelme.

Aztán telnek-múlnak a percek a tükör előtt és alatt, mert natürlich, hogy addig balfaszkodsz, míg a szempillaspirál belehemperedik az előbb kipancsolt tócsába, és ha mindez nem lenne elég, felfele emelkedve, meg is stukkolod a berendezést. Ilyenkor vágnám vécébe a fésűt spirálostól és feküdnék be a takaró alá – rohadjon meg a cég is a vizes kövön felkiáltással.

Megtörténik? Dehogy. Erőt veszel magadon, és cirka öt perc múlva úgy lépsz ki az ajtón, mint aki elvitte a lottó ötöst: frissen, üdén, kecsesen.

Ilyen is van. Meg olyan is, hogy Tündérkeresztanyád cseszik aznap az imidzsedre és nem vezeti a kezed a gardrób előtt állva, nem igazítja úgy a párnát a fejed alatt, hogy reggelre kelve Taylor Swift loknijai omoljanak válladra. Az egész minden, úgy ahogy van – semmilyen. Kivonszolod magad a házból és bámulnak: a megállóban, a buszon, a piacon és a melóhelyre menet is. És nem érted. Mi a fészkes franc van, mit kentél félre, mit húztál magadra kifordítva és egyáltalán, ellenőrizted a pirosító mennyiségét normál fényviszonyoknál?

Amint lehetőség van rá, ellenőrzöl: semmi nem szakadt, semmi nem monoklis és a hajad sem kelt önálló életre. Mi van akkor mégis? Kisugárzás! Az a fajta, amit nem lehet időzíteni – légyszi, csak a mai randin, csak ezen az állásinterjún, csak mikor nem lesz nálam a bérletem – és akkor is van, mikor azt hiszed, agyad sincs és úgy általában láthatatlan vagy.

Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy sztorit:

még kora nyáron történt, hogy péntek reggel kétheti szokásomhoz híven mentem a hasbaszurimért. Végeztem, oké, semmi ájulósdi, csak mire elcaplattam a pályaudvarig, úgy éreztem magam, mint egy szétmarcangolt vízi hulla. Viszont külső szemmel valamit nagyon másként láttak, mert a nők is szemet meresztettek időnként, a pasik direkte bámultak. Nem, nem azokról a gyógyegerekről beszélek, akik sose kerülnek nőközelbe, mert köztudott, hogy a döglött tehenet is… Úgy zusammen, a férfiak. A jövők, a menők. Ülve és állva. A buszsofőrök. Mi a frász?! Vérrel kent volna össze a nővér? Nem. Egy hajszálat találtam ugyan a hasamon, de semmi más kirívó. Fehér top és egy szaggatott farmer. Ennyi volt a cucc. Lapostalpú cipő. Lófarok. Ennyi a recept? Olvastam, hogy a lófarok szívdöglesztő, meg minden, de tényleg ennyi? És igen. Ennyi. Nem a ruha. Nem a haj. Nem vérfolt és nem elkenődött bohócsmink. Szimplán a “valami van benne”.

Sosem értettem ezt. Magammal szemben iszonyú elvárásaim vannak és hiú dög vagyok. Semmi nem elég jó, nem elég szexi, elég tökéletes. Más meg azt mondja húbaszdmeg.

Néha mondhatja is, tök felesleges. Akkor is lúzer júzernek érzem magam, egy ügyefogyott dilisnek, egy töpörödött kislánynak. Vannak napok, mikor nem elég a világ összes bókja sem, az írásos bizonyíték és az Atyaúristen sem. Olyankor van a “hagyjál békén, tudom, hogy csak azért mondod, mert…” üzemmód.

Meg van a hiába kérdezed, mi a bajom, akkor is mocskos módon jól érzem magam, és igenis tudom, hogy amibe belekezdek, arannyá változik. Nem kell segítség, mindent egyedül. Én vagyok a csúcs, nincs lehetetlen és “múvenimántén”.

Imádom ezt a számot, tényleg elhiszed, hogy a világ a tiéd.

Míg nem jön a kisördög és suttog a füledbe, hogy mekkora egy balfasz vagy…

Ugye érted, mire gondolok?

 
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

3 thoughts on “Istennők és nyomorultak – tanmese a fejét Benned is felütő skizofrén epizódokról

  1. Teljes mértékben tudom, hogy mire gondolsz 🙂 Én most mélyponton vagyok, semmi sem jó, semmi sem sikerül, lúzer vagyok, stb, stb. Várom, hogy kilábaljak belőle, mert most hiába teszek bármit is, nem lesz jobb 🙁

     
  2. Szívemből szóltál! Már nagyon régóta meg akartam írni valami ilyesmit én is, csak még nem készültek el az illusztráló képek, aztán tél lett és puff nem volt már kedvem hozzá, de majd jön a tavasz! És akkor meglátjuk hogy sikerül-e 🙂 Szupi írás lett… mint mindig 🙂 Megmosolyogtató, kedves! 🙂

     

Mit gondolsz erről?