Beszélgetés Natussshkával ( A cup of my life)

Múltkor kitaláltam, hogy kezdjük el megismerni egymást a “kis csoportban”, amelyet bloggerek és bloggerinák mentőöveként, fórumaként, színpadaként vagy épp panaszfelületeként hoztam létre. Mikor mire van szükségünk ugyebár…

Hirdettem egy játékot, miszerint aki jelentkezik, belekerül egy kalapba – virtuálisan, natürlich – és a random.org segítségével kisorsolunk interjúpárosokat. Az ötlet nagy sikert aratott, jó pár lelkes jelentkező akadt, majd húztunk. Mármint sorsoltunk.

Nem mondhatnám, hogy szomorú voltam, mikor kikaptam a társaságunk egyik legszínesebb tagját, A cup of my life című blog szerzőjét. Aztán, majd amint meglátjátok, ez nem is annyira interjú lett, mint inkább beszélgetés. Tényleg épp csak a kávé hiányzott. Az első körben ezt teával pótoltuk, a kapcsolat Magyarország és Oroszország között a netnek volt köszönhető, a második körben pedig engem a forralt bor melengetett.

natussshka

Tehát. Lehet, hogy az én agyam nagyon rövid, vagy csak az a baj, hogy szőke hajzat alatt rejtőzik – hol kezdtük mi? Mármint úgy értem, honnan jutottunk el odáig, hogy konferencia együtt és hasonlók…

Hát emlékeim szerint én nem akartam ott lenni, aztán mégis csak úgy alakult, hogy “menni kéne”. És talán a csoportban beszéltük, hogy ki jönne, és írtál, hogy miért ne. Dupla pontért ráadásul egy városból!

Ez még oké. Emlékszem konferencián voltunk Zolimmal és ujjongva mondtam neki hogy én veled holnapután nagy Digital Dívákká leszünk, mire ő felvont szemöldökkel annyit kérdezett: egy tizenpárórás hazaút után hajnalban akarsz te Pestre menni? Mire én a válaszomban egy nyomdafestéket és webet nem tűrő szóval fejeztem ki azt, hogy naná – és ugráltam tovább az alsó szállodaszomszéd legnagyobb örömére.

Erre emlékszem! Meg arra is, amikor nagy táskákkal a szemem alatt toporogtam a vasútállomáson és imádkoztam, hogy a busz beérjen és ne kelljen csövelni ott. Mindenesetre emlékezetes nap volt, minden pozitívumával és persze a negatívokkal együtt.

Én is kábé a vízihullák szexisségével estem oda, mint valami szakadt némber – ahhoz képest hogy a fejemben valami nagyon ütős belépő volt tervezve, majd ugyanezt a formát hoztam Pesten is. Zseniális volt! De hol kezdődött? Ki ment kinek a blogjára vagy ki kommentelt oda először kinek? Egyszerűen nem ugrik be. De még csak azt sem tudom, mikor volt ez kábé…

Szívesen mondanám, hogy visszakeresem, de épp szárad a vörös lakkom, szóval az esélytelenek nyugalmával próbálkozom kutatni a fejemben. Az egyre növekvő csoportban dumáltunk erről, bár akkor még biztosan 100 alatt voltunk. Aktív tagok maximum 10, én meg nagyon menni akartam, hogy végre legyen valami blogger-feelingem, viszont jó pont, ha ezzel együtt más valakit is megismerhetek közelebbről. Aztán bedobtad a közösbe, hogy miért ne?! Szerintem én akkor nagy gyűjtésben voltam, már ami a blogger-csoportokat illeti. Valahogy sehol nem találtam egy normális rendszert a blogspotnál, aztán facebookon is csak az idióta tini-klubbokba futottam… De aztán bejött a képbe a blogger-név keresés alatt ez a blog. Aztán mentem olvasni. Kinyílt a bloggervilág…

Aztán meg elég hamar összeakaszkodtunk – lett feliratkozás meg lájközön meg minden. Hogy állsz a saját olvasótáboroddal? Mennyire aktívak?

Úgy gondolom, hogy terjeszkedek a magam ütemében, és vannak már-már VIP-nak mondható olvasók, akik azért viselik ezt a címet, mert mernek írni. Magán a blog felületén talán kevesebb komment jön, mint ami a Facebookos berkekben. Azt hiszem, egy ilyen blog esetén elég nehéz törtetni (inkább személyes, megspékelve utazással, fitness-szel), de a mai fiatalságot, vagyis az én közönségemet alkotó lányok-nők sokkal inkább követnek egy beauty vagy fashion blogot, ahol talán aktívoskodni is könnyebb. Szóval csinálom, amit csinálok, haladok szépen, és örülök minden megnyilvánulásnak.

Arra gondolsz, amire én? Hogy könnyebb, mert nem kell gondolkodni, csak nyomunk egy lájkot az outfitre vagy odaírjuk, hogy imádom ezt a kencét és kész is? Nem kell kismonológ arról, hogy te is voltál már hasonló helyzetben vagy hogy mit vált ki belőled a sztori olvasása…

Igen, pontosan erre. Nem nézem le őket, igenis vannak jó beauty/fashion-blogok, de ezek nem bennünk vannak, hanem rajtunk. Egy komolyabb posztnál néha beleszorul az emberbe a mondanivaló. Most vagy félünk leírni a véleményünket, vagy szimplán megtartjuk magunknak olvasói oldalról az jó kérdés.

Akkor egy rugóra jár az agyunk, tényleg. És természetesen én sem lenézésből mondom. Ha valamit lenézek, akkor azt sokan tudják, hogy a tövig rágott körmű lakkos balerinák, akik fennen hirdetik, hogy ők írók… Beléd mikor szorult szusz írás közben utoljára?

Igazából mindegyiknél van egy ilyesfajta érzésem. Na jó, nem mindegyiknél, mert van amit így is úgy is leírok (az MFJ-posztokra gondolva), de mondjuk a legutóbbi lelkibazdmegolósnál éreztem egy fajta “most úgy igazán, mit is akarok ebből?”. Tényleg jó, ha ezt így beírom, nem hiányzik valami? Mondjuk ez a fajta “para” szerintem mindenkinél meg van. Végülis a csupasz gondolataimat vetítem a képernyőről.

Ez az, amit marha könnyen bírál az, aki még a saját anyjának/pasijának-nőjének/vagy épp legjobb barátjának se nyílik meg.Nemhogy a weben hancúrozó megannyi troll. Féltél már olvasói reakciótól?

Persze, a megmondó stílus “megmondó-embereket” generál. Bár még sosem kaptam vérremenő idegbeteg kommenteket, de már kíváncsian várom.

Mi volt a valaha kapott legdurvább osztás és melyik poszt kapcsán?

Hát most lehet, hogy ki fogsz nevetni, de ez épp a legelső komment volt a blogon. És ha most el is árulom, hogy a legnagyobb osztás eddig az volt, hogy rosszul írtam a cappuccino-t, hát inkább röhögjünk együtt. Akkor rosszul esett, mert örültem a fejemnek az e-mail értesítésnél, hogy végre megkaptam az első kommentet, erre tessék. Azóta persze csak nevetek ezen.

Ezt most nem mondod komolyan?! (röhögök tényleg)

Pedig de, és én is vihogok Akkor ezek szerint nincsenek trolljaim?!

Hát fura helyesírásbuzeráns troll lehet ez is – na nem mintha én nem kötném az ebet a karóhoz ha ly kontra j vita van…

Persze, próbálok odafigyelni a helyesírásra, nagy bakikat szerintem nem lőttem még, de azért a cappuccino egy h-val megtoldva…

A baj ott kezdődik – mikor fűrészelik a lábadat, mondja mindig papám – de szerintem meg ott, mikor valaki nem tud, nem akar helyesen írni és ráadásul be is hisztériázik, ha szólsz érte…

Nem vagyok nyelvtan-náci, szerintem mindenki hibázhat, de alapvető dolgokkal azért tisztában kell legyünk, ha ország-világ elé toljuk a mondanivalónkat. A kedvencem persze az, amikor valaki “le-nyelvtan-nácizza” magát, és aztán találok valami ordenáré hibát. Na jó, be is fejeztem. Én nem trolloskodom Dehogyisnem. Amúgy tényleg nem.

Részedről mindig a segíteni akarást meg a dicsérést látom, például a csoportban is meg a blogokon is. Szerinted is szükség van rá, igaz?

Az elismerés mindenkinek kell. Tudom mennyire jól esik akár csak két szó is az új poszt alatt, mert sokszor nem 10 perc alatt készül el egy poszt. Megírni, szerkeszteni, képeket odapakolni, stb, és hiába láthat a blogger a statisztikában, hogy bizony volt emelkedés, de 1-2 jól eső szót azért hiányol. A kis kampányok, mint a szóljunk hozzá mások irományaihoz, lájkoljuk és osszuk meg nekem nagyon bejön. Amolyan adok, de majd kapok is. Egyébként pedig azt vettem észre, hogy a külföldi blogoknál sokkal jobban megy ez a kommentelés. Ennyire részt venne a pesszimizmus a magyarok életében, hogy már dicsérni is fáj?

Szerintem inkább ott a baj, hogy nem merik vállalni a véleményüket. A legnagyobb félsz meg sok újoncnál tudod mi? Nem látják be, hogy azzal hogy hozzászólnak, megosztanak, tagelnek – saját malmukra is vizet hajtanak. Mert egyrészt int egyet, hogy heló én itt vagyok, másrészt felveszi a kontaktot a “társadalmunk” egy másik tagjával. Ezt próbálom a csoport tagjainak is értésére adni, de annyit látok, hogy elolvassák, majd jön a mély kuss én pedig a sötétség hercegnőjeként érzem magam.

Oh igen, ebben igazad van. Lényegében egy rejtett önmarketing is és két legyet egy csapásra elven működik. Amire én gondoltam, hogy kisebb versenyszellem van a bloggerek között, de annyira más lehet két blog, hogy ezt nem lehet így mérni. Olyan meg nincs, hogy valamiről ne legyen véleményünk, mert akkor meg minek írnánk.

Erre legjobb példa a VKP (Vigyázz, kész, posztolj mozgalom) …

Oh igen, szerencsére most már írok én is minden alkalommal. Egy jó kis társaság gyűlik össze, persze szinte mindig másféleképp, hiszen nem ír mindenki mindegyik témában. Szeretem amikor súlya is van egy kommentnek, mert a csakazértis megmutatom, hogy itt vagyok és lényegében semmitmondó kommentek olyanok, mintha nem is szólt volna hozzá az illető. Egy kis megerőltetés nem árt, ezért sem írok én sem mindenkinek. Ez a tipikus “jajj, de szép a körmöd”. És még ezt hússzor egy kép/poszt alatt. Azért nehogymá’ egy kiadós, velős poszt ennyire fussa: “tetszik”

Pedig mostanság ezek mennek. Pár ember az, a vip-k mondhatni, akik veszik az erőt és értelmes mondanivalót kaparnak a bejegyzések alá.

Nem is értem mitől félnek a többiek. Vélemény az vélemény, attól, hogy nem “ismerjük” egymást, attól még ugyanakkora súlya van. Meg vannak az állandó kommentelők, a többiek meg félnének? Nem zabálok olvasókat vacsorára

Tutti, pedig, hogy ebben a hiszemben olvasnak – csak nehogy kommenteljek, csak tudjam megállni. Biztosan rossz vége lesz, nem?

Tőlem biztosan nem kell félni, szóval nem tudom mire vélni a nemkommentelést. Szerintem mások sem harapják le a kommentelő fejét. Sőt, bármiféle visszaigazolásnak örülök (örülönk-blogger fejjel), a negatív kritika is kritika.

Hajajj! Az is jobb, mint a némaság. Ezt kellene megértetni az újoncokkal is, hogy a közreműködés csak jót hozhat. De mondjuk én ezt minden blogger-okosító oldalon az elsők közt olvasom – kontaktolj! Falra hányt borsó szerintem.

És ha már zöldség, hogy állsz a nagy célkitűzésekkel? Hogy is kezdődött a fitness-cirkusz?

Szép témaváltás, amiről órákig tudnék beszélni. Nem mondhatom azt, hogy “mindig is vékony kislány voltam, aztán blablabla”. A sztori kábé 10 éve kezdődött, akkor ha kicsit jobban igyekszem, akkor megmaradok a normális alaknál. Sosem voltam a gurulós-fajtából való, edzettem is mindig valamit (futás, tánc, kosár, tollas, hosszú szerelem a taekwondo-val, majd a hip hoppal). Aztán voltak lelkibazdmegolások, tipikus “volt egy pasim, aki…”-sztorik, aztán egyszer csak ott álltam három számjeggyel a lábam alatt lassan 4 éve egy januári napon. Azóta persze már sok minden változott, a számok tornázódnak lefele, ahogy edzem magamat én is. A nagy hullámhegyek-völgyek hatása eddig -24 kg, de most nem onnan indultam legutóbb, hanem egy kis plusszal. Az utat pedig most már a blogon is vezetem, hátha valaki sorstársa lel bennem, vagy motiválódik.

Irigyellek a kitartásodért. Te ki által motiválódsz? Nézzük akár az edzést (bár sztem már mindenki látta a segges posztjaidat) akár az írást…

Haha, az tuti, néha már egy kis leszbikus hajlamot vélek felfedezni (se). Motiválódás a legkönnyebb jelenleg a világhálón keresztül, ugyanis a környezetemben jelenleg elég kevés olyan ember van, aki fitness irányban nyomul. Sok-sok motiváló oldal seggekről, testekről, 1-1 fitness-model (Kiss Virág, Németh Dorottya, Michelle Lewin). Ha már a képek nem elegendők (mert sokszor nem azok), akkor egy-egy írás kell. Magyarok közül Sasafitness írásait szeretem a legjobban, sok mindent az ő hatására változtattam, szeretem az egyenes stílust, az odamondást, mert az tényleg a színtiszta igazság, nem pedig egy mézes-mázos valami. Emellett szeretek blogokat/webnaplókat olvasni, a legjobb az, amikor tudja az ember, hogy nem egyedül szenved. Emiatt szeretem nézegetni Instagramon a fitness hashtag alatt található képeket.

Uhh, akkor nem csak nekem kellenek az ilyen gyűjtemények. Már kezdtem magam zizinek érezni, hogy a telóm telis tele van különféle inspirációs képekkel – gondosan lementve.

Oh, még véletlenül se érezd magad zizinek! Külön mappa a lementett fotóknak a laptopon, oldalak, amiket látogatni kell, sőt még applikációim is voltak ezzel kapcsolatban. Megszállott vagyok, de a motivációt valahogy fenn kell tartani.

De te csinálod. Én sokszor azt érzem, hogy attól hogy nézem a képeket, már haladok az úton. De nem. Viszont nehéz. Mit tudsz erre javasolni? Főleg ha a hülye vasam miatt kb ne is siessek, mert jajj lesz nekem…

Azt hiszem először is elfogadni azt, ahol éppen vagyunk. Ami persze nem egyenlő azzal, hogy elfogadjuk és bevágunk 2 zacskó chipset. Ha már elfogadtuk, akkor tudjuk, hogy idővel jutottunk el ide, szóval idő is kell hozzá, hogy alakítsunk magunkon. A képek sajnos nem elegendők, mozgásban tartanak, de az első kattanásnak belülről kell jönnie. És ahogyan más nagy életbeli céloknak/terveknek megfelelően itt is tervezni kell: diétát, mozgást, pihenést, kikövezni az utat és haladni. Könnyű mondani, ráadásul ezt mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy mit kell és hogyan, az más kérdés, hogy nem bír nekiállni. Az első lépés a legnehezebb, de utána lehet szárnyalni, jönnek a visszaigazolások, új hobbi kerül kilátásba, rájövünk, hogy jobban is érezzük magunkat a szebb külső mellett.

És honnan a két másik mánia? Amerika és kávé?

Talán pont Amerikában kaptam rá ennyire a kávéra Amerika már kiskorom óta álmom volt, aztán 2013 nyarán sikerült kijutnom és eszméletlenül jól éreztem magam. A kávé-mánia inkább a beülés miatt alakult ki, szeretek beszélgetni, megismerni új embereket, élményeket, látásmódokat. Anno a blog indulásakor ezt a két dolgot szerettem volna összekapcsolni, végül máshogy alakultak a dolgok.

Azért egyik vonal sem kopott ki, amint látom…

A sors közbeszólt, de ami késik nem múlik.

Mit gondolsz a mi kis társadalmunkról, a blogger-világról? Merre tartunk?

Azt vettem észre, hogy ma màr menő blogot nyitni, ezért szinte úszunk bennük. Szerintem sokan nem tudják mennyi meló fenntartani, terjeszteni egy blogot komolyabban (a webnaplók kivételével). Az egyik legfelhígultabb a beauty, valamint fashion blogok. Bár tudom, néha kicsit szarkasztikusabb vagyok velük, de nehéz jót kifogni. Sokan belevágnak, mert éppen unatkoznak, és azt hiszik, hogy 2-3 termék tesztelése után már ők is a nagy bloggerek közé tartoznak… Erről sokat lehet beszélni

Na igen. Beauty még hagyján, de körmökről egy komplett blogot?! Meredek de ezt tudod hogy kezelem. Mi a helyzet a te jövőddel? Mik a tervek 2015 re? Saját tervek és a blogosak?

2015-re is van néhány utazási tervem, a nyarat sem szeretném otthon tölteni, és ez azt hiszem lefedi a blogos tervek egy részét is Haladok az egyetemmel is, gondolkodom Pest becélzásán, de még semmi fix. Bloggal kapcsolatban: terjeszkedni, versenyek és néhány (számomra) új fajta poszt kipróbálása, amivel és ami mellett bemutathatok néhány embert és azok munkásságát. A BBT-t is nagyon várom már!

Akkor lesz munkánk jövőre is. Én meg fokozottan számítok Rád a BBT (Balatoni BloggerTalálkozó) és a MBBKK (Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége) kapcsán is 2014 egyik nagy lépése volt a csoport és bízom benne, hogy jövő évben még magasabbra jutunk.

Ebben én biztos vagyok! Azt hiszem, az egyik legerősebb blogger-csapat Magyarországon, természetesen mindenben számíthatsz rám.

Köszönöm szépen a lehetőséget erre a beszélgetésre. Igaz a távolság nem kicsi földrajzi értelemben, de szerintem ugyanide jutottunk volna élőben is (az is meglesz biztosan). A kávét hozzáképzeltem.

Én köszönöm! Megtisztelő volt elsőnek részt venni ebben a kezdeményezésben! Kávét pótoljuk!

Könnyed csevely

A beszélgetéssorozat folytatódik, a következő alanyt nemsoká posztoljuk. Vele Nati beszélget majd.

suznvilaga

 

 

15 thoughts on “Beszélgetés Natussshkával ( A cup of my life)

  1. Pingback: A Dal kulisszái mögött, avagy egy nap Gájer Bálinttal - Suz'n Világa

  2. Ennek a kezdeményezésnek örülök a legjobban! Persze, hogy részese lehetek és hamarosan az én interjúmat is olvashatják majd 🙂 Nem tudok elég hálás lenni érte.

     
    • Igyekszem új és izgalmas “feladatokkal” színesíteni a palettát és ha ennyire tetszik, ígérem, csak még jobban fogom törni magam 😉

       
  3. 🙂 Bocsi, ezt a viccet nem tudtam nem ellőni, akkor sem ha kicsit szánalmas volt. 🙂 Én jól elvigyorogok itt magamban.:)

    Nagyon sokmindent megfogalmaztatok ami körül én is az elmémben futom az újabb és újabb köröket. Szuper volt, és a lassan elfogyó mobilnetem is örömmel áldoztam be neki. 🙂 Nagyon klassz a kezdeményezés, nagyon jó volt olvasni, nagyon kedvellek titeket pedig igazán nem is ismerjük egymást. Kicsit irigykedtem a szó nemesebb értelmében azt olvasva hogy hogyan ismertétek meg egymást, milyen jópofa történetetek van. 🙂 Kedvenc mondat:

    “de annyit látok, hogy elolvassák, majd jön a mély kuss én pedig a sötétség hercegnőjeként érzem magam.”

     
  4. Kár hogy vége lett! 🙁 Nagyon jó volt olvasni, és egyet értek a beauty-fashion blogokkal kapcsolatban. 😀 Néhányat nézek én is, de kevés az igényes, rendszeresen frissülő, sajnos. A körmös blogokkal kapcsolatban pedig: én bevallottam körömlakkfüggő vagyok, részemmé vált az, hogy mindig ki van lakkozva a körmöm, így érdeklődöm is a lakkok iránt. És lehet egy egész blogot nekik szentelni, csak igényesen kell tálalni. 🙂

    Szeretem a FB csoportunkat, csak az zavar kicsit, hogy, mivel nyílt csoport, az ismerőseim látják, ha kommentelek meg posztolok, de még gyűjtöm a bátorságot, hogy lesz@rjam őket. 😀
    Najó, elég volt estére belőlem, jók voltatok, nagyon tetszik!! ^^

     
  5. Na, ha már ennyit írtatok a kommentelésről, akkor felbátorodom, és írok én is egyet 🙂 Amúgy tényleg nagyon klassz, amikor látod, hogy valaki úgy talál rá a blogodra, hogy előtte máshol írtál kommentet – már csak az érzés is, hogy képes voltál kellően értelmes, érdekes hozzászólást írni ahhoz, hogy valaki vegye a fáradtságot és ráklikkeljen a nevedre. És az is igaz, hogy néhány kedves szó hatalmas örömet tud okozni, főleg ha sok munka van a bejegyzés mögött. Amit nagyon szeretnék, hogy egyszer majd valamiféle beszélgetés is kialakuljon egy post alatt – tehát ne csak az legyen, hogy jön egy komment és én válaszolok, hanem a kommentelők is válaszoljanak egymásnak, és együtt rágjuk meg jól a témát. Mindegy, talán majd egyszer… bocsi, hogy eltértem a témától így a végére 😀

     
    • Én is nagyon bízom benne, hogy élvezni fogjátok. Jó azt tudni, hogy ahogy a majd’ mindennapi kérdéseket a csoportban, már ezt is várjátok 🙂

       
  6. Kellemes volt a poszt, tényleg olyan, mintha szemtől-szemben beszélgettetek volna ^^ Teljesen emberi volt, nagyon tetszett :3
    Ráadásul bátorságot adott a kommenteléshez ^^ Várom a többi interjút is! :3

     
    • Látod? Máris hozzászólsz! Ez nagyon jó. Egyrészt sokszor új témákat adtok a kommentekkel, másrészt segít minket a véleményetek.

       

Te mit gondolsz?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..