Drága Evelynn White!

Egyszerűen és tényként közölhetném Veled, hogy legszívesebben megpofoználak, amiért hosszú, de hosszú ideje megfosztasz azoktól az örömteli kacagós pillanatoktól, mikor közzéteszed a legújabb bejegyzésed, és én pedig egyre csak visítok, míg már a könnyem folyik, és közben kicsit úgy érzem, a sorokat akár én is írhattam volna, de mégis Te írtad és most pedig elköveted azt a bődületes bűnt, hogy újabban nem írsz.

Emlékszem, írtam már emiatt, de azóta is hiányérzetem van. TE fogytál volna ki? Pont te? Aki egy háromlábú kamrai egérben is meglátod az ihletet?

Te, akinek a bejegyzéseit akár mobilról is képes voltam elolvasni, mert annyira akartam rögvest, amint megjött róla az értesítés?

Vagy te, aki bogáriszonyával és szarkasztikus megnyilvánulásaival oly mértékben rokonblogger nekem, hogy már szinte hihetetlen?

Nem akarom elhinni. Te nem írsz! Nem hogy hosszú nevettettőst, de még rövid ríkatót sem. A pofám leszakad, tudod?

Imádtalak, követtelek, első éjjel mikor felfedeztelek, megkíséreltem végigolvasni minden bejegyzésed. Aztán írtam egy levelet. Te visszaírtál.

Most nyíltan írok, és követelem, hogy térj vissza! Megkérném minden kedves olvasódat és követődet és rajongódat, csesztessenek már úgy, mint én, mert kellesz!!!!

Persze, újraolvashatnám a régieket, de könyörgöm. Ha hiányzik valaki, azzal nem tudod le, hogy újraolvasod az sms-eit! Írj és írj és írj, míg van billentyűzet, míg van ég és föld, meg míg ennyien szeretnek!!!!

Ez a levél a Vigyázz, kész, posztolj mozgalom keretein belül született, de ez csak plusz löketet adott ahhoz, hogy végre napvilágot lásson a véleményem – ezúttal Evelynn-nel kapcsolatban 😉