Balfa**abb, mint Bella Swan – Hogyan essünk pofára Veszprém legforgalmasabb pontján?

Csodálatos száraz péntek délelőtt volt, abból a szempontból, hogy legalább a síkos utaktól nem kellett félnem, ha már egyszer beteg voltam.
Pont emiatt tartottam a kórházba, ugyanis utolsó gyakorlati nap lévén ki kellett pakolnom a szekrényemet, leadni a kulcsot, estébé, estébé…
Szép, komótos, afféle jól megszokott, rheumás csiga tempóban vonultam a célpont felé, mikor az egyik zebrán átérve futáshoz hasonló fizikai helyzetváltoztatási módszerrel nekilódultam a következőnek. Igazi nyugdíjasfuttató az OTP előtti gyalogátkelőhely, mert bizony a kettő közti kétszáz méteres távot ajánlatos sprintben megtenni, ha a másodiknál nem akarunk negyedórát rostokolni…
Épp elértem a járdaszegélyhez, mikor azon kaptam magam, hogy különös szögből és meglehetősen közelről vizsgálgatom a zebrafestés elemi részecskéit.
Pofával a flaszteron! A térdeim mocskos módon fájtak, a lámpa pirosra váltott, a hónom alá pedig két erős kar nyúlt és emelt vissza a járdára, ugyanis a következő pillanatban megjelentek az autók ott, ahol nemrég még én feküdtem…
Azt sem tudtam hol vagyok, a térdkalácsom erős kényszert érzett, hogy elváljon a lábam egyéb partícióitól, én ijedten lestem körbe:
Jól van?
Megszédült?
Menjünk kórházba?
Nem kell kórház, csak megcsúsztam. Jól vagyok, nem szédülök, minden rendben, csak a térdem fáj.
Bassza meg! – ez volt az egyetlen mondat, ami kijött a számon a landolás utáni pillanatban, és később sem tudtam túl választékosan beszélni. Miután elmúlt a kezdeti pánik, nekiindultam a kórháznak, hogy elvégezzem az elvégezendőt. Beszórtam a cuccom egy szatyorba, nagy nehezen bezártam a szekrényt, majd az irodán leadtam a kulcsot.
Mi lesz a hiányzásokkal?
Mi az, hogy mi lesz? Beteg voltam baszki, nem lógtam, nem értem minek a cirkusz. Krónikus betegként örülök, hogy élek; nehogy már attól kapjak agyvérzést, hogy mi lesz a hiányzásokkal…
Az iskolával rendezzük, aztán majd májusban pótolom… – csak ennyit bírtam felelni, miközben a fejem majd felrobbant. Ki a tökömet érdekel ez, mikor most is beteg vagyok, ráadásul kezd a könyököm átkozottul fájni…
Sarkon fordultam és kivergődtem az épületből. Menetközben felhívtam Papust, hogy mi is történt, de megnyugtattam, hogy semmi bajom, csak röhejes, hogy a Twilightos Bellát megszégyenítő bénasággal esek pofára ott, ahol száraz az úttest, egyenes a felszín és még magassarkú sincs rajtam. Röhögtem az egészen.
Aztán elértem a fodrászhoz, és ott már akadtak nehézségek: a kabátomat fogszorítva vergődtem le, később pedig csak bal kart jobb karban ölelve bírtam közlekedni az üzleten belül. A csajok kezdtek beparázni… Menjek be a balesetire, vagy várjak estig, de ez valószínű, hogy rosszabb lesz, jobb nem… Igazuk lett. Először jött a Jeanne D’ Arc, hogy majd én egyedül, aztán jött a nyúl-énem: mi lesz, ha esetleg bénaságom eredményét műteni kell? Ott fogok megdögleni a műtőasztalon a várakozásban???
Mire a hajam elkészült, lakktól bódultan és rém csinin tárcsáztam az én Drágámat. Baj van, baleseti, biztos, ami biztos alapon. Jött a para. Hívjuk fel Papát is. Még nagyobb para. Hurrá!
Drágám értem jött, be a balesetire, és viszonylag hamar, úgy 10 perc várakozás után be is hívtak. A doki gyengéden megmozgatta, majd elküldött a röntgenbe. Na, ott jött ám a nemulass!
Erre fordítsam, arra tekerjem, és a tudom, hogy rossz, de muszáj.
Én meg mondtam erre, hogy tudom, hogy muszáj, de menten besírok a fájdalomtól. Aztán kibírtam. Éljen Jeanne D’ Arc!
Mire visszakeveredtem a pozitív eredménnyel, hogy nincs törés, másik doki bácsi fogadott. Na, ő nem volt olyan bájos: jól megcsavargatta az amúgy is felrobbanni készülő bal könyökömet… Hurrá! Közölte, hogy ez „csak” zúzódás, és akkor is gipsz. Na, faja. Végre írhatnék a suliban, erre mégsem. Ennyit a grafomániámról.
A gipszelő emberke tanácsokkal látott el, miszerint víz nem érheti a kezem, így érdemes segítséget kérni fürdéshez, aztán meg összekötni a kellemest a hasznossal.
Aha, aztán betöröm a koponyámat is a fürdőben – mondtam és hirtelen baromi öregnek éreztem magam. Ahelyett, hogy az ötlet opcióin törném a fejem, pokolba kívánom azegészet? Jézusmáriaésazösszesszentek!

image

Szépen elkészült a hónaljtól kézfejig érő gipsz, szexisséget aláásandó nyakamba is kötöttük, majd kilibegtem a szobából. Ebben aludni, enni, de még létezni is több volt, mint szenzációs.
Mikorra máskorra esett volna a TSK-s évzáró, mint aznap délutánra?
Ha lett volna aikídós, aikídós gyerek szülője, egyéb bárki; akinek elkerülte volna a figyelmét a karom, és ne kellett volna elmesélni, hogy mégis mi a kénköves margarétát csináltam magammal; tuti az is észrevette. Ha máskor nem, hát akkor, mikor megkaptam a két elismerésemet (
Álmomban sem gondoltam volna, hogy miközben hót’ nyugodtan bűvölöm fél kézzel a fényképezőt, el kell dobnom, mert engem hívnak ki átadásra.
Pofám leszakadt.
Aztán újból kihívtak. Ismét leszakadt.
De leszakadt pofával és leszakadt karral is rém boldog voltam…

image

image

Az eset óta pedig a Drága zebravadàszként emleget, illetve közszàjon forog a történetnek egy olyan verziója, mely szerint az esésemmel csak az aikídókàknak mutattam frıcskàt: ők szőnyegen hömbölögnek, én pedig a betonon…

 

12 thoughts on “Balfa**abb, mint Bella Swan – Hogyan essünk pofára Veszprém legforgalmasabb pontján?

  1. biz’ Isten fel nem tűnt eddig, hogy vannak pontozó csillagocskák… minden napra van valami újdonság 🙂 talán lassan ez a csúnya blogtéma is eltűnik 😛

     
  2. ja és a logikai bukfenc: “síkos utaktól nem kellett félnem, ha már egyszer beteg voltam. Pont emiatt tartottam a kórházba, ugyanis utolsó gyakorlati nap lévén ki kellett pakolnom a szekrényemet”

    mi az összefüggés? 🙂

    hehe, milyen kötözködős vagyok ma 😀

     
  3. amúgy meg egy dolog nem derült csak ki: hogyan essünk pofára? mert van a nekilendülök, meg van a zebrafestés elemi részecskéinek vizsgálata… de mi van közte??? mégis hogyan? úgy szeretném elképzelni a 2 másodperces esés minden pillanatát, amolyan filmes 2 perces jelenetben lelassítva, de semmi 🙁 itt maradtam kielégítetlenül… :))

     
    • Hogy te milyen perverz vagy! Meglatszik hogy belőletek él Hollywood, hapsikam! Nem elég, hogy pofán lövik a fószert, de mm-ről mm-re làtni akarjátok a golyó útját, illetve minden arcrezdülését a szerencsétlennek… pfff 😀

       

Hozzászólnál? Itt megteheted :)

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..