Antiszocik esti meséje

Senki ne kapjon a szívéhez, a szocizás most nem a szó köznapi értelmében került felhasználásra és nem fogok politikáról hőbörögni, hiszen már a múltkor is jeleztem, hogy rühellem, mint sáros tappancsnyomot a fehér szőnyegen.

| Mellesleg megjegyezném, hogy az is egy címeres párosujjú patás nemzőszervek hiányában, aki bármiből is fehéret használ a padló szintjén úgy, hogy kutyája van belépési engedéllyel, esetleg szőnyegcirkálót tart, ám ez szigorúan magányvélemény és már le is akadtam a témáról. Persze továbbra is mindenünk a kutya. Csak legyen legalább 20 kiló (nem zsírból) és értelmes, ellenkező esetben az én számból kiérdemelheti a macska/patkány/birka elnevezéseket, ami azért mégsem dicséret. Legalábbis nem annak szánom.De lehet, hogy a kistatyós plázanyuszi annak venné és még rákontrázna… “Ugye milyen szép bociszeme van?” Merthát a szentem még a boci és a birka közti különbséggel sincs tisztában, de a Gucci és a Prada közt tapizás után sorolja a fő irányvonalakat… |

Tehát só sincsen politikáról, még akkor sem, ha tudom, hogy fontos. És nem, akkor sem, ha tudom, hogy a politika tulajdonképpen jövőnk történelme… Miért?

Ha megnézzük, a töriórák 90%-a politika volt, onnantól kezdve, hogy már nem csak a kajáig jutott az ember a gondolkodásban. Már cseppet sem csodálkozom, hogy nem kötött le sosem. Egyezkedések, harcok. Csaták és békék. Háborúk és lázadások. Ma az IMF és az EU meg a közutálat zászlajára aktuálisan kitűzött politikus, anno pedig Napóleon, Mátyás király meg a hidegháború. Akkoriban a jelen gondja volt, ma már időnként még el sem hisszük, hogy megtörtént – mi hadat üzentünk Amerikának? Van egy sanda gyanúm, hogy, amit majd az unokáim tanulnak a közelmúlt történelméről, szintén kivált némi döbbenetet. Visszakérdeznek majd: ez komoly? Vagy csak vicc? – mint tette a 12.A az USA-val kapcsolatban.

Ugyanaz megy, csak a forint gyengül – ehhez én meg (mármint a világmegváltáshoz) kevés vagyok. Tudom, hogy szavazni kell, mert az én életem, szavazok. Tudom, hogy képben kell lenni, mert velem cseszerintenek ki. Nagyjából képben is vagyok. Na, de hogy én azért üljek be HB-be szombat este, hogy vitázzak egy új kormányjavaslatról? Akinek Hawaii-on hastáncosnő volt a jó édes anyukája, ahogy a mama szokta mondani. ÉN TUTI NEM.

Inkább foglalkozom inkább mindavval, amit már lejegyeztem korábban. Aztán, ha valaki felületesnek gondol, meg “szőkének”, nosza rajta. Inkább olvasok recepteket, mint belföldi szitkozódást az Országházból és inkább nézem a sorozataimat vagy a Spektrumot, mintsem azt a mellébeszélést elemezgessem a ‘páratlan és pártatlan’ műsorvezetővel, aki épp a főmumust faggatja. Megveszek és törekszem a szépért, legyen az haj vagy lakberendezés esetenként egy sármos zenész. Ölre megyek, ha szidják az MKB Veszprémet és közbeugatok, ha egy vereséget megpróbálnak CR7 nyakába varrni. Ha a téma a kormányra terelődik, arrébb ülök és meg sem nyikkanok. Mert nem érdekel. Hiszem azt, hogy bár sok felesleges időt elcseszünk a Facebookon, mégis van értelme és nem hiába sikere is. Pedig anno, kepesztettem ellene…

Nekem nem kell, amcsi majomkodás, mi a franc ez, hagyj, nem regisztrálok. De a kíváncsiság, na az azért mégiscsak hajtóerő.

Mint a pénzköltési opció a DM-ben kórházból hazajövet. Mikor kiszedték a kapcsokat, majd elaléltam, mire hazaértünk, majd elaludtam – de a drogériában, na ott megleltem a mojomat. Hasamat fogva, de rendíthetetlenül kaptam a lakkok és a pirosítók után… Igen, nőőőők.

Ilyen vagyok, de nyugodt szívvel mondom Pletykacica szövegét az esetre: ezért imádtok. Páran biztosan. És eme pár ember között akadnak sorstársak, akik vállalják vagy sem, de elgyengülnek egy cipő vagy egy kisbaba fotója láttán. Finoman kaparászni kezdik az újságot vagy a monitort tapicskolják és azt susogják: keeell…

Hát ezeket a fehérnépeket célozta be a Pinterest. Az antiszociálisok fészbukja.

Nem kell – mert nincs opció – chatelni és nem kell kommentelni sem. Csak pinek vannak (kitűzések) és a boardod (tábla). Lájkolhatod a neked tetsző fotókat, illetve kitűzheted a saját gyűjteményedbe is. Filmek, tájak, ételek, ruhák, állatok, idézetek, trükkök, virágok – ami a csövön kifér. Felsorolhatatlan a témakörök száma… Inspirálódhatsz, bemutathatsz, okíthatsz – tiéd a döntés. Beírod a keresőbe, hogy “tattoo” és eldöntöd, hogy komplett gyűjteményeket akarsz látni egyben vagy csak ömlesztve a fellelhető tetkós fotókat. Olvasni már erről is jóval előbb olvastam, mintsem belebolondultam volna, és ez is vállrángatással indult, mert nekem nem kell; aztán az a mocskos oldalfúró kíváncsiság levitt a szent elhatározás útjáról.

És ottmaradtam.

diane_fox_blue_eyes_blonde_hair_make-up_36261_1280x1024

Egyetlen táblával kezdtem, ebbe toltam mindent: frizkót, pasit, mottót és kutyakölyköt is, de ahogy terjedelmesedett az album, beláttam, hogy ez így nem pálya.

:::X: Must have – hair, clothes and anything else…:X:::azaz kötelező hajak, ruhák és minden egyéb címmel született az első.

Eléggé szemet szúr, hogy olyan, mint a menzai eddmeglevesek. Beleszórnak kutyafülét és varjúlábat is, csak azt nem mérlegelik, hogy mindez így együtt lemegy-é a delikvens torkán.

Kábé két hónap kellett, mire annyi lett a cucc, hogy már én igényeltem a bővítést. Okos kislány, lazán tolta, és öt új mappába kezdte terelgetni az újdonságait:

Dream Houses & Rooms címmel a kedvemre való lakberendezési ötleteket gyűjtögetem.

home-library-furniture

Photography, mint fényképezés – magától értetődő: portrék, helyek, pózok és ötletek a kattintgatáshoz.

****One,…Two,… SWEET!**** – Egy, két, Édes! Ebben kutyusok, bájos párok, apa-lánya helyzetek, és kismamák sokszorozódnak.

David-Beckham-Brings-Little-Harper-To-Support-Victoria-1

¤Funny & Sad,Pics & Quotes ¤ Vicces és szomorú képek vagy idézetek. Bármi, ami megérint.

És a legmegosztóbb mind közül:

Hey, girlz! What’s about your blood pressure? – Hé, csajok, hogy áll a vérnyomásotok? – kérdem, miközben a nekem legjobban tetsző hapsik képei közt tartok tárlatvezetést. Nem egy kaptafára készültek, bárki talál köztük olyat, aki megérne neki egy ajtócsapkodást, vesszen meg a marcona izmokért vagy akár az ábrándos kutyapillantásokért.

Patrick-Dempsey-patrick-dempsey-480966_312_400 tumblr_mdb1il17da1qi221bo1_1280

Tehát, hogy is van a 120/80?

És mielőtt kikiáltanánk az ügyet valami barbie-s majomkodásnak, közölném, hogy már a pasik is rittyentettek egy oldalt a maguk örömére. És egyáltalán nem a goldengétre gondolok.

Az oldal neve Manteresting és hát nevéből is kitalálható, hogy a férfiak érdeklődési köreit öleli fel. Lenyelem az epés megjegyzést, miszerint akkor az egész a szexről szól és van egy újabb mocskos pornósite-unk, de csak picit fogom vissza magam. Tűzködés helyett szögelnek, mert ettől érzik a tesztoszteront és ha a lájk már túl gyengéd, inkább vállonveregetik egymást, kifejezve a tetszésüket.

e4730eaf7a_19974815_o2

Karórák, divat, testépítés, futball. Cuki szenvicskék helyett fejemnyi hamburgerek és csirkefalat helyett félhektáros steak-ek.

V2dtI

És ki ne hagyjam a lényeget! Channing Tatum helyett Eva Mendes, Ryan Gosling helyett Rosie Huntington – Whiteley és esetleg egy Jason Statham, mint példakép.

NFL-Offseason-Coaching-Update-Part-5-56216

Nem néztem meg közelebbről, mert a végén ott kötök ki, és egyrészt bőven elég a véleményem,… Jó, nevezzük sztereotípiának (de erről a következő posztban mesélek), ha úgy jobb. Másrészt pedig azt már tényleg nehéz lenne kimagyaráznom, hogy ugyan mit keresek egy machobirodalom kellős közepén a fegyencedzéses csoport után…

26153_347741779048_204751169048_3403556_774038_n

 

10 thoughts on “Antiszocik esti meséje

  1. Pingback: Így volt szép, így volt csúnya – 2013 | Suz'n világa

  2. már komolyan vártam a cicergést, meg a hőzöngést, hogy még nem született meg, erre tessék, csak kívánni kellett. persze örülök neki, hogy akkor van panasz, ha nem írok, azzal szemben ha azért menne a sirám, hogy már megint írtam 😉

     
  3. Nagyon eltűntél, napok óta nem beszéltünk.Akartalak hívni de nem lehet.Remélem jól vagy bújj elő:)

     
  4. Örülök, hogy megint “felálltál” és egy jól sikerül történetet olvashattam!!!! Mielőbbi Tünetmentes szép napokat Zsuuu!!!!!!!:)

     

Te mit gondolsz?